Megfázott? Próbálja ki ezt az öt természetes alapanyagot

gyömbér, tea
Vágólapra másolva!
A megfázás bizony nem kellemes: köhögünk, tüsszögünk, fújjuk az orrunkat és egész nap enerváltnak érezzük magunkat. A betegszabadságot bizony nem szabad félvállról venni, de néha egyszerűen arra sincs erőnk, hogy elmenjünk a gyógyszertárba. Azonban itt van öt természetes alapanyag, amelyre nagymamáink még a mai napig esküsznek megfázás ellen. Sőt, ezek ott rejtőznek a konyhába, így messzire sem kell mennünk értük. Képesek enyhülést hozni, így legalább annyira összeszedhetjük magunkat, hogy elcsoszogjunk a gyógyszertárba vagy az orvoshoz.
Vágólapra másolva!

Az egyik ilyen a fokhagyma. A benne lévő allicin nevű vegyület antimikrobális, így segíthet enyhíteni a megfázás tüneteit. Sőt, a Cochrane Library kutatás szerint teljesen meg is szüntetheti.

A másik alapanyag szintén nem lesz meglepő számunkra. Ez a méz.

Noha nem egy erős gyógymódról van szó, antibakteriális és antimikrobális tulajdonságokkal is bír. Jót tesz a toroknak, köhögés ellen tejben szokták elkeverni.

Forrás: Shutterstock

A csípőspaprika egy igazi aduász, mert a kapszaicin nevű vegyületnek köszönhetően, amely a csípős ízért felelős, segíthet kitisztítani az orrüregeket. A gyömbért már évszázadok óta használják különböző egészségügyi előnyei miatt.

A friss gyömbérből készült tea enyhítheti a köhögést és a torokfájást.

A sóval összekevert melegvíz tökéletes torokfertőtlenítő. Természetesen nem kell meginni, elég gargarizálni vele. A házi gyógymódok mellett azonban mindenképp keressük fel kezelőorvosunkat, hiszen ezek nem helyettesítik a gyógyszereket.