Ivott már forralt rozét kardamommal? Kóstolja meg itt!

Vágólapra másolva!
A karácsonyvárás jegyében nyitott pincékkel várja vendégeit az etyeki Gasztrosétány november 30-án. Adventi kézműves vásárral, ünnepi ételekkel készülnek a helyiek, lesz ropogós pulykasült, forró és tüzes italok és bejglikóstoló is.
Vágólapra másolva!

November 30-tól az etyeki Gasztrosétányon is megkezdik az ünnepvárást. Ebből az alkalomból csupa Adventhez kapcsolódó programmal és finomsággal készülnek a helyiek. A csokoládéműhelyben el lehet készteni a Mikulás-csomagba való édességet, meg lehet kóstolni az ünnepi kacsacombot vagy a karácsonyi szörpválogatást.

Természetesen lesz karácsonyi kézműves vásár is, tehát a már ajándékok után vadászók is megtalálják itt a számításukat.

És amíg a szülők forralt bort, esetleg bombardinót kortyolgatnak, addig a gyerkőcök filmet nézhetnek az Adventi Matiné keretei között vagy ajándékot festhetnek karácsonyra. A sötétedéskor, 16.00 órakor kezdődő közös, tábortüzes adventi éneklést pedig senki ne hagyja ki!

Forrás: Gasztrosétány

Lássuk, milyen programmal készülnek a pincék!

1. Gingalló Csokoládéműhely

  • Nyitott műhely 12.00-18.00 óráig.
  • Forró csoki, kézműves bonbonok és különleges csokoládé.
  • Csokoládék a Mikulás-csomagba és Adventre.
  • 15:00 és 16:30 csokikészítő bemutató kóstolóval.

2. Aubergine Pince

  • Sütőtökkrémleves, pulled pork szendvics és kézműves hamburger.
  • Barbecue oldalas és csirkecomb a smokerből amerikai káposztasalátával.

3. Desszert Pince

  • Mézeskalács-tiramisu és forralt borban áztatott piskótás csokidesszert.
  • Bejglikóstoló és -vásár.

4. Milán Pince – Zalán Faház

  • Ünnepi csibeleves gazdagon és kemencés töltött káposzta.
  • Sült kacsacomb almamártással vajas burgonyával.
  • Zserbó, kandírozott dió, birsalmasajt.

5. Erdélyi Ízek Udvara

  • Savanyú káposztás húsgombócos csorba.
  • Miccs faszénen sütve és kukoricadarás töltött káposzta.
  • Tarpa pálinkák és a Sobol pincészet borai.

6. Árpás Laci Sonkamester Pincéje

  • Két évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek.
  • Forralt bor és borleves, pulykasült áfonya lekvárral, narancsos kacsamell és rétes.

7. Halmi Pince

  • Borok, pálinkák, szörpök kóstolója és vására.
  • Karácsonyi szörpválogatás és feketeszedres, fűszeres forraltbor, „ahogy mi szeretjük".

8. Château Újhegy

  • Egytálételek, palacsinta és etyeki bor.

9. Kácsor „Kíra" Pince

  • Ó- és újborkóstoltatás, forralt bor és gyümölcspálinkák.
  • Házi sütemények, libatepertőkrémes kenyér.
  • Forró teák, kávé, cappuccino.
  • Alma-, körte- és dióvásár.

10. Rezeda Terasz

  • Forralt rozé kardamommal és etyeki borok.
  • Kukorica-krémleves füstölt lazaccal vagy popcornnal.
  • Szilvás Wellington pulyka.
  • Grillkolbász konyakmártással és steakburgonyával.
  • Sütőtöktorta és adventi tojáslikőr.

11. EtyekVin Pince

  • Forraltbor és forró italok.
  • Orjaleves és egészben sült sertésszűz nagyi „pötyőjével" és hagymás tört burgonyával.
  • Kézműveskedés gyerekeknek és felnőtteknek.

12. Berényi Pince: Orosz Gyula Családi Pincészete (Etyek), Vabrik Pince (Etyek)

13. Debreczeni Pince: Debreczeni – Ferenczi Családi Borászat (Etyek és Szekszárd)

  • 12.00-17.00 óráig: Harmonika zene.
  • 16:00 óra: Közös adventi éneklés a tábortűznél.
  • Babgulyás, székelykáposzta, sült kolbász és kocsonya.
  • Grillázsdió és mézes krémes.
  • Etyeki és szekszárdi borok, forralt bor és alkoholmentes almapuncs.

14. Etyeki Sajtútállomás

  • Sajtkülönlegességek kóstolója és vására, raclette.

15. Rókusfalvy Birtok

  • Adventi Matiné – filmvetítés a Borteraszon 11.00 és 15.00 órától.
  • Ajándékfestés és karácsonyi kézműves vásár a borteraszon.
  • Újborkóstoló, forralt bor és tea, bombardino.
  • Mangalica székelykáposzta friss kenyérrel.
  • Csokis és szilvás mákos guba.