Külföldön is a magyar bort isszák

bor, borospohár, borosüveg, bort tölt
Vágólapra másolva!
Hatodik alkalommal rendezte meg a Lidl Magyarország a Lidl Wine Expo Hungaryt. Az Expo célja a hazai borexport elősegítése, támogatása, ami megoldást jelenthet a hazai borászatok számára is az egyre nehezedő külpiaci értékesítésben.
Vágólapra másolva!

A Lidl Wine Expo Hungary célja, hogy a magyar borok Európán belüli népszerűsítésével elősegítse a palackos borok külpiacra jutását. Ezáltal támogassa a hazai bortermelőket, élénkítse a magyar gazdaságot.

Azóta jelentősen bővült a borértékesítés itthon és külföldön egyaránt:

a kezdeti 6 millió palackot követően 2018-ban már 20,5 millió palack bort értékesített a vállalat, és külföldre 57%-kal több palack bort juttatott el az előző évhez képest.

Forrás: Shutterstock

Az idei év során 7 hazai borrégió, 21 borvidékének 350-féle borát kóstolhatták meg a vállalat európai országokból érkező képviselői, akik ebből a széles kínálatból választhatják ki azokat a magyar borokat, amelyeket saját piacaikon tesznek elérhetővé vásárlóik számára.

Az Expo végéig tíz ország, köztük az Egyesült Királyság, Lengyelország, Németország és Románia adja le rendelését az általuk legjobbnak ítélt borokra.

A vállalat 2014-ben 3,1 millió palack bort exportált összesen 1 milliárd forint értékben, 2018-ban már elérte a 11 millió palack bort 4,6 milliárd forint értékben, ami a teljes hazai borexport mintegy 27%-át jelenti. A Lidl Magyarország a legnagyobb borexportőrré vált hazánkban.

A Wine Expo-nak köszönhetően a kisebb családi és kézműves pincészetektől a nagyobb beszállítókig mindenki egyformán lehetőséget kap a bemutatkozásra és ezáltal a külpiacra lépésre, amely biztosabb megélhetést és fejlődési lehetőséget biztosít számukra.

A borok mellett magyar beszállítók élelmiszerei is helyet kaptak az Expón,

így a külföldi képviselők megkóstolhatták például a hazai libamájast, szárazkolbászt, gulyáskrémet és a túródesszertet. A kóstolás eredményeképp várhatóan a magyar ételek, magyar ízek még több külföldi áruházban jelennek meg majd.