Célszerű a szülőknek csomagolniuk az iskolások tízóraiját, uzsonnáját

menza, gyerekek, étkezés, közétkeztetés
Vágólapra másolva!
Célszerű a szülőnek csomagolnia iskolás gyermeke tízóraiját, uzsonnáját – mondta Csengeri Lilla dietetikus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Vágólapra másolva!

Jellemző, hogy a szülők nem csomagolnak a gyermeknek uzsonnát, tízórait, hanem pénzt adnak, amelyből a büfében veszi meg az ennivalót. Ez nem jó gyakorlat.

Hozzátette: ha a szülő csomagolja az ennivalót, akkor például jó megoldás egy szendvics, amelyben a sovány felvágott biztosítja a szükséges fehérjét,

a kenyér vagy pékáru pedig lehetőleg teljes kiőrlésű legyen, ami lassabban felszívódó szénhidrátot tartalmaz, így a gyermek több órára jóllakik. Jobban is tud a gyermek koncentrálni, figyelni, ha kiegyensúlyozott a vércukorszintje.

Ha a zöldség és a gyümölcs össze van vágva, akkor a gyerekek szívesebben megeszik Forrás: Shutterstock

A dietetikus szerint szükséges, hogy legyen a szendvics mellett idényzöldség. Fontos, hogy a gyümölcs mellé olajos magvakat is csomagoljanak, amelyek hasznos ásványi anyagot tartalmaznak, de mivel magas a kalóriatartalmuk,

heti két-három kis maréknál ne adjanak többet és lehetőség szerint a sótlan változatot válasszák.

Elmondta azt is, hogy ha a zöldség és a gyümölcs össze van vágva, akkor a gyerekek szívesebben megeszik. Érdemes a gyümölcsre citromlevet csepegtetni, hogy ne barnuljon meg.

Hűthető táskákban joghurtot, túrókrémet is lehet csomagolni a gyerekeknek – tette hozzá.