Így hat az egészségünkre a szőlő

2019.09.06. 10:51

A szőlőt már évezredek óta termesztik, számos civilizáció tisztelte és készített belőle bort. Sokféle szőlő létezik, beleértve a zöld, piros, fekete és rózsaszín fajtákat. Mellette szóljon: amellett, hogy finom, számos egészségügyi előnye is van, ami a magas tápérték- és antioxidáns-tartalomnak köszönhető.

A szőlő több fontos vitamint és ásványi anyagot is tartalmaz, mint a C-, a B6- és a K-vitamin, illetve a kálium, a réz, a mangán és a tiamin. 151 gramm szőlő fedezi a napi K-vitamin-szükséglet több mint egynegyedét.

Sőt, valójában több mint 1600 jótékony növényi vegyületet azonosítottak a gyümölcsben.

Számos erős antioxidáns is van benne – különösen a magokban és a héjban. A vörös szőlő nagyobb számban tartalmaz antioxidánsokat, mint a többi fajta, mivel ebben van antocianin is, amely a színéért felelős.

A szőlő több fontos vitamint és ásványi anyagot is tartalmazForrás: Shutterstock

A benne lévő kálium miatt hatással van a vérnyomásra, ezáltal a szívbetegségek csökkent kialakulására is. Vegyületei hozzájárulhatnak a koleszterinszint csökkentéséhez, illetve védelmet nyújthatnak a magas vércukorszint ellen.

Sőt, a resveratrol, a lutein és a zeaxanthin miatt még a szem egészségében is fontos szerepet játszik.

És ez még mindig nem minden, mert növényi vegyületei a figyelemre, a hangulatra és a memória működésére is pozitív hatással vannak. Kell ennél több indok a rendszeres fogyasztására?

Próbáljuk ki máris a következő receptet!

Szőlős tészta

Hozzávalók:

  • 1 csomag csavart tészta
  • 4 csésze kockára vágott, főtt csirkemell
  • 1 ananász, apróra vágva
  • 1 és ½ csésze szeletelt zeller
  • ¾ csésze szeletelt zöldhagyma
  • 1 csésze vörös szőlő
  • 1 csésze zöld szőlő
  • 1 csomag szárított áfonya
  • ¾ csésze majonéz
  • 2 csésze kesudió

Elkészítés:
Főzzük meg a tésztát a szokott módon.
Közben keverjük össze egy tálban a csirkét, az ananászt, a zeller, a hagymát, a szőlőt és az áfonyát.
Amint leszűrtük a tésztát keverjük hozzá a csirkés keverékhez.
Öntsük hozzá a majonézt, forgassuk át, fedjük le és tegyük 1 órára a hűtőbe.
Tálalás előtt keverjük hozzá a kesudiót.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTROROVATÁBAN: