Megismerné az erdélyi konyhát? Kóstolhat, recepteket is gyűjthet

Vágólapra másolva!
Jellegzetes erdélyi ízek mellett folklórprogramok várják a közönséget szombaton a paksi Puliszkafesztiválon, amelyet negyedik alkalommal rendez meg az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete.
Vágólapra másolva!

A Csengey parkban Erdélyből érkezők és onnan elszármazottak egyesületei, csoportjai készítenek erdélyi, főleg puliszkás ételeket tokánnyal, tejföllel, szalonnával, túróval vagy lekvárral.

A puliszkából, amelyet lehetőség szerint erdélyi alapanyagból főznek, ingyenes kóstolót adnak és a recepteket is megosztják az érdeklődőkkel.

A fesztivál névadó étele mellett lesz kürtőskalács, erdélyi lángos, flekken és miccs, valamint olyan különlegességek is az asztalokra kerülnek, mint a rókagombás zakuszka, a padlizsánkrém és az erdélyi áfonyalekvárok.

A gasztronómiai programok mellett délelőtt gyerekeknek, családoknak rendeznek koncerteket,

bábszínházi előadást, kézműves foglalkozásokat, Erdélyről és Székelyföldről szóló vetélkedőt, délután hagyományőrző csoportok lépnek fel. A folklórprogramot a Szaggató zenekar koncertje, majd népdaltanítás és táncház zárja, amelyben negyven, Erdélyből érkező gyermektáncos is közreműködik.

A fesztiválra mintegy kétszázötvenen érkeznek Erdélyből és Magyarországról; a rendezvénnyel az 1989-ben alapított egyesületnek az a célja, hogy találkozási lehetőséget teremtsen az Erdélyből elszármazottak és közösségeik számára, valamint bemutassák hagyományaikat az anyaországi magyaroknak.