Alkoholfogyasztás rosszullét nélkül? Lehet!

sör, fesztivál
Vágólapra másolva!
Gondolta volna, hogy létezik olyan tészta, amely nem hizlal? És azt, hogy az alkoholfogyasztásnak nem kizárólagos velejárója a rosszullét? A szakember elárulta, mit kell tennünk, ha kellemetlen élmények nélkül akarjuk végigbulizni a fesztiválszezont. Kiderült továbbá, hogy miért tesz jót nekünk a sárgadinnye, illetve hogy miért a bors a fűszerek királya. Sőt, még néhány egyszerű receptet is hoztunk. Összességében elmondható: a múlt hét is tanulságos volt.
Vágólapra másolva!

Így lesz egy reggeliből tökéletes hétvégi program

A hétvége – főként a vasárnap – leginkább arról szól, hogy az ember egy kicsit lelassít a hétköznapok feszített tempója után. Sokan ilyenkor a reggelizést is elnyújtják, ez a szokás pedig mára a vendéglátásba is beépült. A Felix Kitchen&Bar Budapest szívében várja Summer Brunch rendezvénnyel és különleges kulturális programokkal a vendégeket.

Így gátolhatjuk meg a rosszullétet alkoholfogyasztáskor

A 15-24 éves fiatalok sokkal többször számolnak be rohamivásról, tehát alkalmanként akár 4-6 ital elfogyasztásáról, mint a felnőtt korosztály. Ha ennyire általános a rendszeres alkoholfogyasztás, akkor érdemes legalább ésszel inni, hiszen nem mindegy, hogy egy-egy alkalommal mennyire sokkoljuk a májunkat és hogyan éljük túl a másnapot.

Tartsunk szünetet két alkoholos ital között! Forrás: Shutterstock

Dr. Simich Rita néhány fontos tanáccsal, tippel látja el a fesztiválozókat. Bulizás közben hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy az alkoholtól elteltünk és nem vagyunk éhesek, pedig a szervezetnek szilárd táplálékra is szüksége van, ha alkoholt fogyasztunk. Hogy biztosan ne legyen baj: együnk ilyenkor magas fehérje- és zsírtartalmú ételeket, mint a csirke vagy a földimogyoró. Miért? Kattintson ide és kiderül!

Ez a tészta nem hizlal, akár több tányérral is ehetünk belőle

Hogy mi a zoodles? Cukkiniból vagy tökből készített „tészta" (zucchini+noodles=zoodles), amelynek számos előnye van a hagyományossal szemben.

Mi történik a testünkkel, ha nem eszünk eleget?

Gyakran megesik, hogy a fogyás érdekében annyira lecsökkentjük a kalóriabevitelt, amennyire csak tudjuk. Ahelyett, hogy inkább az alapanyagainkat és a receptjeinket gondolnánk újra, inkább kevesebbet eszünk. Közben persze eszünkbe sem jut, hogy ezzel több kárt csinálunk magunknak, mint hasznot.

Ha nem eszünk eleget, nem tudunk megfelelő mennyiségű tápanyagot bevinni a szervezetünkbe Forrás: Self

Ha nem eszünk elegendő táplálékot, akkor a test nem kap elég energiát. Önmagában, a működéséhez is szükség van energiára, és akkor a mindennapi teendőkről, munka, koncentráció, figyelem, háztartás, gyereknevelés, még nem is beszéltünk. És ez még csak a kezdet.

5+1 szuper trükk parafadugóval - videó

Parafadugó csak addig van a kezünkben, amíg kibontjuk a bort, majd a kukába dobjuk a dugót. Nem is gondolnánk, milyen hasznos tud lenni, amíg meg nem nézzük ezt a videót.

A lila káposzta csodálatos hatásai

A lila vagy vörös káposzta sötétvöröses, lilás színéről kapta a nevét, amelyet az antocián természetes vegyületnek köszönhet. Feltevések szerint az ókori Rómából származik, mára azonban világszerte szívesen fogyasztják. Ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a káposzta vagy a kelbimbó, viszont több tápanyagot és kevesebb kalóriát tartalmaz.

A lila káposztában több a C-vitamin, mint a narancsban Forrás: Shutterstock

A lila zöldségben élelmi rostok, jó minőségű szénhidrátok, sok vitamin, kálium és egyéb nélkülözhetetlen ásványi anyagok vannak. Az egyik csodálatos hatása az emésztéshez kapcsolódik: az élelmi rostoknak köszönhetően hatékonyan segíti az emésztési folyamatot.

Ez a desszert maga mögé utasítja a legtöbb társát - videó

Az alma és a fahéj tökéletesen megfér egymás mellett. Így van ez az almával és a karamellával is. Na, de mi van akkor, ha az összeset párosítjuk, megsütjük, majd a legvégén fagylalttal tálaljuk?

Ezt igya, ha nem szereti a vizet

Kétféle ember létezik: az, akinek nem okoz gondot meginni a vizet, illetve az, aki nem szereti a vizet, ezért nem is issza. A hidratáltsághoz azonban szükség van rá. Hogyan lehet kikerülni ebből a csapdából?

Egy jó ok, amiért nem érdemes kidobni az üres konzervdobozt

Számos olyan dolog landol a kukában, amelyet még felhasználhatnánk: a zöldségek és gyümölcsök, különösen a dinnye héja, az üres műanyag flakon vagy az üres konzervdobozok.

Miért a bors a fűszerek királya? Lapozzon tovább és megtudja!