Így lesz egy reggeliből tökéletes hétvégi program

Felix Kitchen&bar summer brunch
Vágólapra másolva!
A hétvége – főként a vasárnap – leginkább arról szól, hogy az ember egy kicsit lelassít a hétköznapok feszített tempója után. Végre nem csörög az óra, nem kell rohanni sehova. Sokan ilyenkor a reggelizést is elnyújtják, ez a szokás pedig mára a vendéglátásba is beépült. A Felix Kitchen&Bar Budapest szívében, a Várkert bazárnál várja Summer Brunch rendezvénnyel és különleges kulturális programokkal a vendégeket. Kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!
Az egykori Ybl-vízház, a Budai Kreatív ház Forrás: Origo

Mi a brunch?

A brunch kifejezés az angol breakfast (reggeli) és a lunch (ebéd) fúziója, ami

egy késői, bőséges, sokszor társaságban elfogyasztott étkezést jelent.

A 19. században jelent meg Angliában, majd Amerikában, mára pedig az egész világot meghódította. Jellemzően tizenegy és dél körül kezdődik, és kora délután ér véget.

A cél, hogy az ember kikapcsolódjon, miközben egy jó társaságban kényelmesen fogyasztja el a kiválasztott ételeket.

A skála széles; friss péksütemények, sajtok, palacsinták, különböző klasszikus reggelik, tojásételek adják az alapját. Természetesen ezen túl még számos étel közül választhatunk egy-egy brunch alkalmával.

Friss péksütemények, sajtok, palacsinták, különböző klasszikus reggelik, tojásételek adják egy brunch alapját Forrás: Origo

Hétvégi programnak is tökéletes

A brunch itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, így kipróbáltuk, nálunk hogyan is néz ki egy ilyen esemény. A választásunk

a Felix Kitchen&Bar Summer Brunch rendezvényére esett, ugyanis itt nem csak vasárnap várják a vendégeket brunch étlappal, hanem akár szombaton is mehetünk,

ráadásul nem csupán egy jó étkezés tartozik bele, hanem különböző kortárs művészeti kiállításokat is megtekinthetünk.

A Felixben eltöltött brunch már csak a környezeti adottságai miatt is jó választás lehet. Az étterem a 140 éve Ybl Miklós által tervezett és épített legendás helyszínen, a Ybl Vízház épületében található, a Várkert Bazár részeként. A kilátás impozáns, a teraszon ücsörögve gyönyörködhetünk a Duna-partban és csodálhatjuk a Budai Várhoz tartozó kertet egyszerre. Az étterem nevét Ybl Miklós fiáról, Félixről kapta, ezzel is visszatérve eredeti gyökeréhez.

Kilátás a Duna-partra Forrás: Origo

Ahogy az étterem eddigi étlapját, úgy a brunch étlapját is Kovács Árpád séf állította össze,

aki számos hazai topétterem kapcsán ismerősen hangozhat, hiszen a 21 Magyar Étterem, a La Perle Noire, a Pierrot, a Vár és a Speiz konyhájából is kóstolhattuk alkotásait.

A brunch helyszínéül az étterem loggiáját választottuk, amit végig üvegfal vesz körül, pálmafák díszítik, így a környezet és a panoráma együtt már-már egy mediterrán tengerpartra emlékezteti az embert. Egyetlen zavaró tényező lehet az étterem mellett elhaladó villamos zaja. Az étteremnek egyébként ezen kívül van egy belső része, valamint egy különálló terasz, ahol inkább azoknak kedveznek, akik nem kifejezetten enni jönnek, hanem csak egy kicsit feltöltődni vágynak egy pohár bor és némi harapnivaló társaságában.

A Summer Brunch szombaton és vasárnap 9:30-tól egészen 16:00-ig várja a vendégeket

és az étlap is széles skálát fed le.

Feketeribizli, málna és acai bowl, avokádó toast, Duck&Waffle, Club szendvics Forrás: Origo

Akad

feketeribizli, málna és acai bowl, illetve matcha green bowl, avokádó toast gránátalmával és egy különleges, szuvid eljárással készített tojással,

de megtalálható a klasszikus angol reggeli bundás kenyér, Eggs Benedict is.

Különlegesség az Angliából származó Duck and Waffle, ami egy füstölt kápia paprikával, tépett kacsahússal megpakolt mindenmentes gofri, hozzá egy selymes jus-vel.

A reggeli, könnyed ételeken túl szerepel még az étlapon többek között Club szendvics, argentin garnélával készített spagetti, klasszikus hamburger. Desszertekből kiemelkedik a ház palacsintája, illetve az aranygaluska, amihez a vaníliaöntet mellé sós karamell fagylalt is jár, ezt mindenképp érdemes megkóstolni, feledhetetlen élmény. Az ételek mellé pedig többféle hidegen préselt gyümölcs-és zöldséglevet, smoothie-kat, valamint kávét is választhatunk.

Amerikai palacsinta és aranygaluska Forrás: Origo

Két étkezés között egy kis kultúra

A Ybl-ház és ezzel együtt

a Felix Kicthen&Bar abszolút egyedi tulajdonsága, hogy két étkezés között, vagy a végén – ki, ahogyan szeretné -, ingyenesen megtekinthetőek az épületben két szinten elhelyezkedő időszakos kiállítások is,

melyeket jellemzően kortárs művészeink állítanak össze.

Ottjártunkkor Topor Tünde művészettörténész és Winkler Nóra művészeti újságíró „Így látjuk mi... Öntárgyiasítás, női pozíciók" című kiállítását lehetett megtekinteni. A kiállítás hat magyar művésznő, Fabricius Anna, Lovas Ilona, Moizer Zsuzsa, Rabóczky Judit, Szabó Klára Petra és Tranker Kata az öntárgyiasítás témájához kapcsolódó alkotásait mutatja be. A tárlat többféle nézőpontot mutat meg, mind generációk, mind eltérő kulturális orientációk tekintetében. Olyan többrétegű anyagról van szó, amely a nő nézőpontját az élet minél szélesebb területén ragadja meg.

Forrás: Origo

Összességében a Felix kiváló választás lehet bármelyik családnak egy hétvégi brunch alkalmával, ugyanis

a hely ár-érték aránya kimagaslóan jó, az ételek a magas minőséget képviselik, mind az alapanyagokat, mind az elkészítési módokat tekintve,

a környezet impozáns, így ha a Summer Brunch-ot választjuk hétvégi programként, biztosan nem csalódunk.