Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek

bor
Vágólapra másolva!
Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is.
Vágólapra másolva!

A hagyományokhoz híven a Tagore sétányon állítják fel a borosgazdák faházait. Idén Kálmán József, azaz az Arias borászat érdemelte ki az év füredi borászának járó első helyet.

A pavilonok minden nap délelőtt 10 és éjfél között tartanak nyitva, borászatonként 8-12-féle palackozott bor közül lehet választani.

A Balatonfüredi-Csopaki Borvidék 25 borászatának kínálatában rozék, fehér- és vörösborok, valamint gyöngyöző borok is szerepelnek majd a szeptember 1-jéig tartó rendezvényen.

A Kisfaludy-színpad nagykoncertjei mellett idén először két kisebb színpadot is felállítanak, amelyeket Kékfrankos és Rizling névre kereszteltek.

Ezeken a koncertek mellett borkóstolókat is rendeznek. A borhetek idején a Budapest Klezmer Band mellett a Makám együttes, Szalóki Ági, a Magashegyi Underground és a Kelemen Kabátban is fellép Balatonfüreden.