Tényleg szerelmesek leszünk a csokoládétól?

csokoládé csoki afrodiziákum
A csokoládé izgalmat és jó közérzetet vált ki. Az viszont lényeges, hogy legalább 75 százalékos kakaótartalommal bírjon az édesség, csak így lesz hatásos vágykeltő. Rögtön fokozhatjuk is a hatást, ha csilis csokoládét eszünk.
Vágólapra másolva!
Az étcsokoládé előnyeiről már sokat halottunk. Tudjuk, hogy hatással van az agyunkra és hogy hormonok szabadulnak fel a fogyasztásakor. De azt talán még nem, hogy már közvetlenül az első harapás után történik valami bennünk.
Vágólapra másolva!

Lee Berk a Lona Linda Egyetem kutatója a csokoládé hatásait vizsgálta az agyhullámok megfigyelésével. A hatások az első harapásnál kezdődnek és két órán keresztül tartanak.

Az agy szerotonin- és dopaminszintje megnövekszik, így változtatva meg a hangulatot.

A benne lévő fenil-etil-amin, amelyet szerelemdrognak is hívnak, olyan állapotot, érzetet idéz elő az agyban, mintha szerelmesek lennénk.

A csokoládé izgalmat és jó közérzetet vált ki Forrás: Shutterstock

Vannak olyan csokoládék, amelyek jobb hatással vannak a testre, mint mások. Darlene Mayo idegsebész szerint a legalább 85%-os kakaótartalmó étcsokoládé növeli az agyban a kémiai anyagok jelenlétét, csökkenti a szorongást és a depressziót.

A fehér csokoládé is megnöveli ugyan a dopaminszintet, de közel sem olyan hatékony, mint az étcsoki.

Sőt, a benne lévő flavonolok csökkentik a gyulladást, a vércukorszintet és a rossz koleszterinszintet is. Emellett a csokoládé fokozza az agysejtek közötti kommunikációt, ami a viselkedésre és a memóriára van hatással.

Javítja véráramlást az agyba és a szívbe, illetve csökkenti a vérnyomást az alatt a kétórás időtartam alatt.

Mivel csökkenti az ételek utáni vágyódást, még a fogyásban is segíthet. A benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően sokkal jobb a tápértéke. Persze ettől eltekintve a csokoládé még mindig tartalmaz cukrot – bár keveset – és zsírt, amiből túl sokat fogyasztani nem jó dolog.

Az olcsó és alacsony kakaótartalmú csokikat mégis érdemes lecserélni a több mint 70%-os étcsokoládéra. Napi egy-egy kocka elfogyasztása még a diétába is belefér.