A csúcson volt, mégis inkább hazatért, hogy egy borbárt nyisson (x)

Mátyási Roland alig múlt 40, amikor lényegében karrierje csúcsára jutott: felsővezetőként egy amerikai nagyvállalat ázsiai marketingjét vitte 16 országban. A cégnél már intézték volna az ausztrál letelepedési vízumát, ám ő mégis úgy érezte, hogy elég volt. Fogta magát és családjával hazaköltözött. Megpróbálta itthon folytatnia a karrierjét, ám belátta, hogy valóban eljött a váltás ideje. Elment tanulni a borászatról, majd a család összefogásával és segítségével nyitott egy borbárt, ahol végre kedvére zenélhet és kiváló borokat ihat. Az életében ezzel egy újabb fejezet kezdődött, amelynek még bőven az elején jár, épp ezért most a türelem erényét gyakorolja. A Ménesi Borbárban beszélgettünk a kacskaringós életútról, a hazatérésről és a magyar borokról. 

Borbár.

Nem is emlékszem már pontosan, hogy mikor talált meg és talált el ez a műfaj. De az biztos, hogy nem volt benne semmiféle ronggyá koptatott Hamvas-idézet fölötti merengés, vagy még rongyosabbra járatott Márai-gondolatfolyam. Semmi ilyesmi. Prózai lehetett az egész, mindenesetre megtörtént.

Mekkora beszélgetések, micsoda gondolatok, mekkora véletlenek, megismerések, felismerések, megannyi gyönyörű történet született már a borbárokban. Istenem, ha csak párat végiggondolok!

Első összenevetés, tettenért és később túl bizalmasnak gondolt szavak, meglepetések, összekacsintások, hirtelen jött ötletek, meg egy hosszú ideig felemlegetett este, amikor tényleg nyoma veszett a Tóth Árpád-verseskötetek.

Szóval ilyen előélettel, meg komoly elvárásokkal ráncoltam a homlokom és húztam fel a szemöldököm, amikor szóltak, hogy nyílt egy új borbár. Ráadásul végre nem Pesten, hanem Budán. Hovatovább (mert lehet ezt még fokozni!) egy egykori patinás(nak gondolt) borvidéken, illetve egy nevével annak emléket állító utcában. A Ménesi úton egészen konkrétan, tulajdonképpen a Gellért-hegy tövében.

Egykor itt szőlőtőkék sorakoztak száz métereken keresztül Fotó: Csudai Sándor - Origo

Próbálnám szebben megfogalmazni, tudom én, hogy a borhoz valami emelkedettebb, megválogatottabb, fennköltebb szöveg illene, de az igazság az, hogy gatyarohasztó meleg volt azon a délutánon, amikor felkerekedtem. Úgy léptem be a Ménesi Borbárba, hogyha még néhány lépéssel többet kellett volna megtennem, akkor most nem írnám le ezeket a sorokat.

Mert valahol zokognék az ősz beálltára, vagy bármire várva. Egy bátorító szóra.

De végül pont kellő távolságra volt a borbár, én pedig beestem az ajtón, fellélegeztem, belekapaszkodtam a légkondi hűs fuvallataiba és hirtelen újra őszinte lett a mosolyom. Mátyási Roland már várt. Nagy mosoly, széles gesztusok, közvetlen modor, tiszta Amerika - gondolom magamban. Ez utóbbival valójában nem is tévedtem akkorát.

Kedves kis sarok, a tulajdnos szerint a hely "kávézója" Fotó: Csudai Sándor - Origo

Alig van időm körbenézni, máris leülünk egy hangulatos kis emelvényre, közvetlenül az ablakhoz.

Anyósom iparművész, ő álmodta meg ezt a kis sarkot. Olyan, mintha egy külön kis kávézó lenne ez és nem is egy borbárhoz tartozna. Egy hagyományos, rusztikus, nosztalgikus kis kávézót fedezhet itt fel a betérő, ahol nyugodtan meg lehet inni egy jó kávét, közben el lehet bambulni a villamosok felé, merengeni az élet nagy dolgairól

- magyarázza csillogó szemekkel Roland. Tényleg közvetlen fickó. Dőlnek belőle a történetek, az élmények. Hamar kiderül az is, hogy négyen viszik a borbárt. A felesége, az após, az anyós és ő. Ennek megfelelően ez egy vérbeli családi biznisz, egy kicsit mindenki beleviszi a személyiségét - ennek köszönhető a hely szerethető eklektikája is. A prímet azonban Roland viszi, elsősorban az ő becsípődése a borbár, a család pedig lát benne fantáziát.

Mátyási Roland és családja 5 évnyi ázsiai kaland után tért vissza Magyarországra Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az említett kávéház-hangulatú kis szegletben ülünk le beszélgetni. Ezelőtt évekig élt Ázsiában, egy amerikai nagyvállalatnál dolgozott hosszú éveken át, mint az ázsiai régióért felelős marketingvezető. Ahogyan fogalmazott

amit a marketingben el lehetett érni, az nekem összejött. 250 millió dolláros üzletet jelentett ennek az cégnek az ázsiai jelenlét. Én pedig a munkám részeként 16 ország között utazgattam a feleségemmel.

3,5 évig Kínában laktak, pontosabban Pekingben. Szép volt, de egyúttal kemény is. Nagyon más világ az, megterheli az embert. Bár Kínában is egyre izgalmasabb dolgok történek a borok frontján, ez még nem az az ország volt, ahol igazán rátaláltak volna a szép tételekre. Kínát követte Thaiföld, majd Ausztrália. Ez utóbbi számított a valódi fordulópontnak, az ausztráloknál ugyanis finoman szólva sem ritka a gyönyörű bor.

Isteni burgerek, hangulatos élőzene, kiváló borok, ja és belga sörök a barátságos enteriőrben Fotó: Csudai Sándor - Origo

Bár rendben volt a bor, rendben volt az ország és a munka (sőt, a kávé meg aztán pláne!), Rolandék hazavágytak.

Az összes ismerősöm leidiótázott, hogy hazajöttünk

- mondja, de ez nem igazán zavarta őket. Szerinte alapvetően majd' minden magyar hazavágyik a lelke mélyén. Nem mellesleg időközben levezényeltek Skype-on keresztül (!) egy építkezést is Budapest határában, így egy kész családi ház várt rájuk itthon. "Ráadásul közbeszólt a személyes drámám is: elveszítettem az édesapámat. Nem voltam ott a betegágya mellett, nem tudtam tőle elbúcsúzni és még az édesanyám is kezdett beteg lenni. Ez így egyszerre sok volt."

Az ún. Elvis Presley park, ahol a tervek szerint a bárban fellépő zenészek személyes relikviáli is helyet kapnak majd Fotó: Csudai Sándor - Origo

5 évnyi távollét után hazatértek, Roland pedig hamarosan elindult a borok irányába. "Belevágtam a kertészeti egyetem posztgraduális képzésébe. Marketing szempontból is kihívásnak tűnt számomra az, hogy mit lehet kezdeni egyáltalán a magyar borral, hogyan lehet újrapozícionálni" - mondja. Úgy látja, hogy a magyar borokat nem megfelelően rendszerezik, az átlag borfogyasztó nehezen tud kiigazodni a kevésbé ismert termőterületek, a fajták és a sokszor kiismerhetetlen árazás labirintusában.

Közben hátrahagyjuk a kis kávézónak kikiáltott kirakatot és felmegyünk a Ménesi Borbár emeletére. A pincére vagy lovagi kerekasztal-beszélgetések helyszínére emlékeztető teremben egy nagy tévén pont Balla Géza, a 2018-as év borásza mosolyog egy videóban.

Ez az úgynevezett pincegaléra, ugyanis se nem pince, se nem galéria

- mondja nevetve miközben körbemutat. Itt tartják majd a borkóstolókat. Rögtön feltűnik egy vasrács mögé beszorított nagy halom kivilágított palackkupac. Pontosan 387 üveg 2012-es tokaji szamorodni Radics Barnabás pincészetéből.

387 üveg tokaji szamorodni Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyik asztalhoz ülünk, ahol már egy tábla vár, rajta a kóstolósorral. Ha már ugyanis beszélgetünk, akkor miért ne tennénk azt borok mellett! Mutatja az asztalon lévő hívógombot, amely Ázsiából ellesett ötlet. Így nem kell nyújtózkodni a pincér után, nincs szükség pisszegésre, mutogatásra, elég csak megnyomni a gombot és a személyzet kap egy jelzést arról, hogy melyik asztalnál van szükség valamire.

"41 évesen kezdtem el borokról tanulni, de úgy, hogy egy szép karriert hagytam hátra.

Viszont borzasztóan izgultam, hogy végre olyat tanulhatok, amit imádok!

Bár az igazság az, hogy nem voltak túl sikeresek a tanulmányaim, nem volt szőlész-borász előképzettségem, emiatt nagyon sokat kínlódtam és szenvedtem" - mondja nevetve. A képzéssel egyidőben egyre többet beszélgetett az apósával. "Hamar kialakult köztünk az a hagyomány, hogy jobbnál-jobb borokat kóstolgattunk és egyre többet beszélgettünk a borokról.

Nagyon bevitt engem abba, hogy a magyar bor egy izgalmas terület."

Egyetértettek abban, hogy a magyar borok elképesztő minőséget képviselnek.

Nem ritkák a világszínvonalú tételek, amelyek bárhol megállnák a helyüket.

Ráadásul olyan sokféle szőlőből, olyan sokféle bor készül, hogy az embernek olyan érzése lehet, mintha ebben a kis országban minden elérhető lenne, amit csak a borok jelenthetnek. Rolandék szerint ez elsősorban abból fakad, hogy a magyar amúgy is egy olyan ritka nép, ahol mindenki határozottan más, erős egyéniséggel van megáldva. Így aztán a borászok is mind-mind egy teljesen más világ. "Ez egyrészt előny, hiszen nagyon izgalmas a magyar bor, másrészt hátrány, mert ez közel sem nevezhető egy könnyen átlátható, heterogén piacnak."

Hamarosan megszületett az ötlet is, hogy nyissanak egy borbárt az apósom üresen álló üzlethelyiségében. Még az utca neve is (Ménesi út) az arad-ménesi borvidékre utal, ráadásul ezen a területen korábban 2-300 méteren hosszú szőlőtőke sorok voltak. Erre készült az ún. Budai Óvörös bor. Állítólag a pestiek hosszú időn keresztül irigyek voltak a budaiak kiváló boraira, emaitt védővámokat vetettek ki a borokra.

Szinte mindenki hozzátette a magáét valami aprósággal a borbárhoz a családból Fotó: Csudai Sándor - Origo

Míg ezeket a történet hallgatom, Kiss Patrik, a borász-pincér már tölti is nekünk az egy-egy pohár Bock Fannit, ami egy "belépő gyöngyöző", fehér cuvée, 2,5 bar szén-dioxid hozzáadásával. Fantasztikus nyár esti ital, a magyarok prosecco-ja. Egyébként Patrik is most végzett pár hete az iskolával, de ő Budafokon.

Az első kortyok után vissza is térünk a sztorikhoz. "Egy olyan helyet szerettünk volna, ami olyan, mintha az otthonunk lenne. Ne legyen túl elegáns, feszengős. Nem csak a bárt, de természetesen a borlapot is a saját ízlésünk szerint állítottuk össze. Fogtuk magunkat az apósommal, lementünk a pincébe és kóstolgattunk." Az ilyen alkalmak egyikénél döntöttek úgy, hogy végiglátogatják azokat a borászatokat, amelyek borait kínálják. Közel sem jutottak még el mindenhová,

hátra van még egy-két út, hosszú a sztori vége.

Az ötletet tettek követték, így aztán május elején meg is nyílhatott a Ménesi Borbár. Jelenleg főleg Villány és Szekszárd áll a középpontban, mellettük pedig kiemelt figyelmet kap Balla Géza is, ám helyet kaptak még az ún. feltörekvők, vagyis a kisebb borászatok közül is néhányan.

Egyelőre főleg szekszárdi és villányi borok találhatók itt Fotó: Csudai Sándor - Origo

"Ráadásul van egy mini színpadunk is, ugyanis a koncepciónk szerves része a zene. Huszonéve gitározom, a világon mindenhová vittem magammal a hangszert. Két gyerek mellett egyre nehezebb volt gyakorolni,

de most végre van egy borbár, ami az enyém és ahol nyugodtan játszhatok.

Persze nem hangoskodásra kell gondolni, hanem akusztikus történetekre, ám a zene nagyon fontos része lesz az életünknek" - mondja. Ahogyan fontos része az életüknek a sör is. Bár sokáig ment a tanakodás családon belül, hogy érdemes-e söröket betenni egy borbárba, ám úgy tűnik, hogy a többség eddig értékelte. Több mint 25 féle belga sört kínálnak, csapon is tartanak kettőt. Az italok mellett pedig kézműves hamburgerrel (MészárSteak-féle isteni húsokkal) és apró snack-ekkel készülnek. Szeptembertől pedig jönnek a reggelik és a bruch-ok!

"Hosszú a sztori vége" Fotó: Csudai Sándor - Origo

S hogyan tovább? "Most úgy fest, hogy csak ezzel foglalkozom és amire most a legnagyobb szükségem van,

az a türelem.

Pedig egyáltalán nem vagyok egy türelmes típus, de így negyven fölött most ezt is meg kell tanulnom. Gyűjtjük a visszajelzéseket, figyeljük a vendégeket, aztán abba az irányba haladunk tovább, amelyet ők meghatároznak. Innen már rajtuk áll minden."

Rendszeres borbemutatók és kóstolók

A Ménesi Borbárban nem csak szép tételekkel, hanem a szép tételek megálmodóival rendszeresen találkozhatnak a borrajongók. A tervek szerint viszonylag rendszeresen, kéthetente tartanak majd családias atmoszférájú kóstolókat. Házigazdaként Bencsik András beszélget majd a borászokkal, így valamivel személyesebb hangvételű borbemutatókra készülhetünk, amelyek során nem csak az italokról, de magukról a borok alkotóiról is sok érdekességet tudhat meg az érdeklődő, így mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy tétel sajátos világába.

Legközelebb július 25-én Koch Csaba, a Koch Pincészet vezetője tart borbemutatót.

Majd augusztus 8-án Sümegi Gábor érkezik a Skrabski Pincészettől.

A cikk megjelenését a Ménesi Borbár támogatta.