Öt tipp, amivel el lehet kerülni a nyári ételmérgezést

hasfájás
Vágólapra másolva!
Hasfájás, hasmenés, hányás – az ételmérgezés leggyakoribb tünetei, amelyek nyáron még nagyobb valószínűséggel jelentkezhetnek. Ennek két oka van. Az egyik a nagy meleg, a másik pedig, hogy nem tartjuk be megfelelően a higiéniai szabályokat. Ezen útmutató pontjait betartva azonban nagy valószínűséggel elkerülhetjük a kellemetlenséget.
Vágólapra másolva!

A nagy melegben a kórokozók is könnyebben szaporodnak, ezért több az ételmérgezés ebben az időszakban. Ételmérgezést nemcsak a tojás, a tejtermékek és a húsok okozhatnak, hanem például a zöldségek és a gyümölcsök is. Ám a probléma a helyes tárolással, a tisztítással és az elkészítéssel megelőzhető.

1. A kézmosás alap!

Sokszor elfeledkezünk róla, pedig a kézmosás alap dolog lenne. E nélkül soha ne fogjunk hozzá az alapanyagok előkészítéséhez. Arról nem beszélve, hogy az egyes munkafázisok között is ajánlott a kézmosás. Miért?

Mert ha nyers húst szeletelünk, utána pedig a friss zöldségsaláta alapanyagát fogdossuk, átvisszük a szennyeződést.

Fontos továbbá, hogy jó alaposan mossuk meg a zöldségeket és a gyümölcsöket. Ha kell, súroljuk le kefével a héjat, mert így védhetjük meg a leginkább magunkat a különböző megbetegedésektől.

A leveles zöldségek leveleit se legyünk restek egyesével, jó alaposan megmosni!

Az ételmérgezés a helyes tárolással, a tisztítással és az elkészítéssel megelőzhető Forrás: Shutterstock

2. Irány a hűtő!

Ne feledkezzünk meg a konyhapult vagy a vágódeszka tisztán tartásáról sem. A húst érdemes legutoljára szeletelni, vagy legalább jól lemosni a deszkát, ha utána akarjuk a zöldségeket felvágni.

Az előkészített alapanyagokat vagy tegyük be rögtön a hűtőbe, vagy azonnal kezdjük el a főzést.

Hiszen a magas hőmérsékletnek köszönhetően a legtöbb kórokozó elpusztul. A maradékokat vagy fagyasszuk le, vagy rövid idő után tegyük a hűtőbe.

3. A tojás még mindig mumus

Lejárt szavatosságú terméket akkor se együnk, ha jónak tűnik. A tojásokat érdemes minden esetben – nem csak nyáron – megmosni, mielőtt feltörnénk, így távolítva el róla a bacikat.

Nyers tojást tartalmazó desszertet a nagy forróságban inkább ne készítsünk, mert a tojás hamar megromlik.

4. Legyen forró!

A korábban elkészített ételeket újramelegítésnél jól át kell forrósítani.

5. Ne hagyjunk ételt a napon!

A nyár egyenlő a grillszezonnal és a kerti sütögetésekkel. Gyakran eszünk a szabadban, és feledkezünk el az ételről. Különösen a gyerekek. Harapnak kettőt a szendvicsbe, utána pedig mennek játszani.

Később egy újabb harapás a napon hagyott szendvicsből már probléma lehet!

Arról nem beszélve, hogy az ott dongó legyek és darazsak is szívesen ugranak be a kerti partira néhány falat erejéig. Gondoskodjunk az ételek letakarásáról!

Ennek a néhány szabálynak a betartásával már sokat tehetünk a nyári ételmérgezés ellen. Amennyiben tapasztaljuk a kínzó tüneteket, azonnal keressünk fel egy orvost.