Most megtudhatja, hogy mit jelent a számsor a tojásokon

Vágólapra másolva!
Biztosan ön is látta már a számsort, amivel egyesével megjelölik a tojásokat. Ezt az Uniós és a hazai jogszabályok alapján kötelező megtenni. Na, de vajon mit jelent a számokból és betűkből álló jelölés?
Vágólapra másolva!

A tojásokat a tömegük és a méretük alapján osztályozzák. E szerint megkülönböztetünk S, M, L és XL méretűeket. Ezek tömege a következő:

  • S, kicsi – 53 grammnál kevesebb
  • M, közepes – 53 és 64 gramm között
  • L, nagy – 63 és 73 gramm között
  • XL, nagyon nagy – 73 gramm fölött

A tojás héján a termelői kódot, valamint a nyilvántartási számot látjuk. Ez utóbbi hét részből áll. Ebből azt is megtudhatjuk,

melyik telephely melyik istállójából

származik a tojásunk. Íme egy példa a jelölésre: 3HU0607T01/7

A számsor első számjegye az állattartási módot jelöli Forrás: Nébih

A számsor első számjegye az állattartási módot jelöli, 0-tól 3-ig terjed: a 0 az ökológiai tartás, vagyis ez a biotojás, az 1 a szabadtartás, vagyis a „tanyasi" tojás, a 2 az alternatív tartás, a 3 pedig a ketreces tartás.

Ezt követi az ország ISO-kódja. Vagyis, ha itt a HU-t látjuk, akkor a tojás hazai.

A harmadik rész a megye vagy a főváros kódja, amely 01 és 20 között mozog. A következő egy karakter az állategészségügyi kerület sorszáma. Ezt követi egy T betű, ami a tojótyúkjelölés, majd az álattartó telep sorszáma, ami kétjegyű,

végül pedig, a perjel után az istállók sorszáma.

Ennek alapján mindig tudja ellenőrizni, hogy a piacon vásárolt tojás honnan származik. Például, ha hármassal kezdődik a jelölés, akkor ugyanazt a tojást tartja a kezében, mint amit a hipermarketekben is meg tud vásárolni.