Vágólapra másolva!
Tokaj-Hegyalja és Villány borai szerepeltek a legjobban az idén tizedik alkalommal meghirdetett Magyar Tudományos Akadémia Bora versenyen.
Vágólapra másolva!

Az idei felhívásra szép számmal érkeztek olyan borok, amelyek a világ legjobbjai közé tartoznak – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, a borverseny zsűrijének elnöke. A pályázat célja olyan borok kiválasztása, amelyeket az akadémia jó szívvel kínálhat rendezvényein, ajándékozhat vendégeinek.

A versenyre 14 magyarországi borvidék 48 pincészete 142 bort nevezett, amelyek bírálata öt napon át zajlott.

Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke és a zsűri társelnöke elmondta, hogy a fehérborok közül a hazai szőlőfajták – furmint, olaszrizling, hárslevelű, juhfark – szerepeltek a legjobban, míg az egyébként szoros versenyt hozó vörösboros kategóriában inkább az olyan külföldi fajták emelkedtek ki, mint a cabernet és a merlot.

A vörösborok közül a felső kategóriában a Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét választotta a zsűri az MTA Borának Forrás: Shutterstock

Kellemes meglepetés volt a rozékategória mind a nevezések számában, mind a beérkezett tételek minőségében is. Visszalépés csak a desszertboroknál volt megfigyelhető – értékelt Niszkács Miklós.

A fehérborok felső kategóriájának nyertese a neszmélyi Hilltop Pincészet Hilltop Prémium Pinor Gris 2017 bora lett, a középkategória első helyén pedig a Tornai Pincészet 2018-as Nagy-somlói Zenitje végzett.

A vörösborok közül a felső kategóriában a Koch Borászat 2012-es Villányi Csanád Cuvée-jét választotta a zsűri az MTA Borának, de Koch Csaba pincészete a középkategóriát is megnyerte a 2015-ös Villányi Cabernet Sauvignon Classicusszal.

A desszertborok közül a Füleky Pincészet 2013-as 6 puttonyos Tokaji Aszúja bizonyult idén a legjobbnak, a félédes/édes fehérborok középkategória első helyén pedig a szintén tokaji Oremus 2016-os késői szüretelésű bora végzett. Rozékategóriában az MTA Borának a badacsonyi Villa Pátzay Borbirtok 2018-as Pinot Noir rozéját választotta a zsűri.