A múlt hét legmegdöbbentőbb híre: a madárfészekleves egy létező étel

madárfészekleves
Vágólapra másolva!
A múlt hét sokkal tanulságosabb volt számunkra, mint hittük. Megtudtuk ugyanis, hogy eddig kár volt kipiszkálni a brokkolit a tányér szélére, hiszen a fiatalságunk bánta. Sőt, fény derült továbbá arra is, hogy a nyelvünkkel is tudunk szagokat érezni, illetve, hogy a madárfészekleves egy igazi ínyencség. Arról nem beszélve, hogy tápanyagokban rendkívül gazdag. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Új versenytársat kaptak a fővárosi prémium éttermek

Hogyan fér meg egymás mellett egy több, mint 140 éves történelmi épület, az ázsiai és a magyar konyha, valamint a város legjobb aranygaluskája? A választ a Várkert Bazár mellett, az Ybl Miklós téren érdemes keresni, ahol bámulatos enteriőrrel és fantasztikus ételkínálattal megnyitotta kapuit a hazai gasztronómia új trónkövetelője, a Felix Kitchen&Bar.

Thaiföldön madárfészekből készítenek levest

A szalangána a sarlósfecskefélék családjába tartozó faj. Fészke általában fehér, de van piros változata is, amelyet vérfészeknek hívnak. A kínai kultúrában legalább 400 éve fogyasztják – a leggyakrabban levesként.

A kész fészekleves Forrás: Shutterstock

Ára igen borsos, akár 6600 dollár/kilogramm, vagyis körülbelül 1.857.800 forint/kilogramm is lehet. Azért fogyasztják szívesen, mert erősíti az immunrendszert, és rendkívül magas a tápértéke: rengeteg kalcium, vas, kálium és magnézium van benne.

Az ital, amely jobban üt, mint a kóla, de nem annyira, mint a kávé

Azok, akik azt mondják, hogy nem tudnak kávé nélkül élni és működni, azok hamarosan új lendületet kapnak.

14+1 rossz szokás a konyhában, amelytől érdemes megszabadulni

Lehet, hogy nem vagyunk Michelin-csillagos szakácsok, de nagyjából azért csak tudjuk, mit csinálunk a konyhában. Bár közöttünk is vannak tapasztalt és profi konyhatündérek, talán nekik is vannak olyan rossz szokásaik, amelyektől eddig még nem tudtak megszabadulni.

A rossz konyhai szokások rosszul átsült, íztelen vagy szennyeződött ételeket eredményezhetnek Forrás: Shutterstock

Pedig talán meg kellene. Itt van néhány tipikus rossz konyhai szokás, amely egy kis odafigyeléssel felülírható lenne. Ilyen például, amikor sütés közben folyton kinyitjuk a sütő ajtaját, és kiengedjük a forró levegőt. Amikor újra becsukjuk, eltarthat egy ideig, míg a hőmérséklet újra visszaáll az eredeti értékre. A hőmérséklet ingadozásának köszönhetően több idő, mire elkészül az étel, esetleg nem sül meg egyenletesen.

Banánokat ellenőrzött a Nébih

Mind a biztonsági és minőségi szempontoknak, mind a nyomonkövethetőségi és jelölési előírásoknak megfelelt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által vizsgált 10 üzletlánc polcairól származó 1 „baby", 3 bio és 10 hagyományos banán.

Tudta, hogy ma van a perec világnapja?

A perecet mindenki ismeri, és elképesztően sokan szeretik is – legyen szó a puha, gőzölgő, vagy a kis, ropogós fajtáról. Ha meghalljuk a perec szót, talán először a németek jutnak eszünkbe – főleg, ha visszatérő vendégek vagyunk az Oktoberfesten, ahol egy elmaradhatatlan fogás.

A perec a legjobb sörkorcsolya Forrás: Shutterstock

De vajon honnan származik? Rávághatnánk, hogy Németországból, hiszen ott a legnépszerűbb, pedig valójában francia és olasz eredete is ismert. Ahogy az lenni szokott: az igazságot elmosta a történelem.

Megválasztották a Borászok Borászát!

A 2019. április 26-án este tartott nagyszabású díjátadó gálavacsora keretein belül tizenharmadik alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat, illetve a Borászok Barátja különdíjat. Egyúttal kihirdették, hogy ki érdemelte ki a második éve meghirdetett ösztöndíjat.

Főzelékek, szószok sűrítése tej- és gluténmentesen

Ha szóba jön a sűrítés, akkor rögtön a liszt vagy a tejszín jut az eszünkbe. Persze ezekkel az alternatívákkal nincs is semmi baj egészen addig, amíg valaki tej- vagy gluténmentes diétára nem kényszerül. Mit lehet ilyenkor tenni? Mivel és hogyan sűrítsük be a szószokat és a főzelékeket? Íme 6 alternatíva a liszt és a tejszín helyettesítésére.

Elfogyott a lendület a nap közepére?

Hogyan válhatunk pillanatok alatt Vasemberré vagy Vasnővé? A megfelelő alapanyagok fogyasztásával. A vas ugyanis nélkülözhetetlen a mentális és fizikai egészséghez, valamint a teljesítményhez. Amikor fáradtnak érezzük magunkat, érdemes egy kis vassal feltölteni a szervezetünket. Íme néhány alapanyag, amelyből tökéletes ebéd készíthető, illetve még pár, amely elfér a fiókunkban.

Kíváncsi, hogyan függ össze a brokkoli és az öregedés? Akkor lapozzon tovább!