14+1 rossz szokás a konyhában, amelytől érdemes megszabadulni

koszos konyha
Vágólapra másolva!
Lehet, hogy nem vagyunk Michelin-csillagos szakácsok, de nagyjából azért csak tudjuk, mit csinálunk a konyhában. Bár közöttünk is vannak tapasztalt és profi konyhatündérek, talán nekik is vannak olyan rossz szokásaik, amelyektől eddig még nem tudtak megszabadulni. Pedig talán meg kellene. Itt van néhány tipikus rossz konyhai szokás, amely egy kis odafigyeléssel felülírható lenne.
Vágólapra másolva!

1. Kinyitjuk a sütő ajtaját sütés közben
Minden alkalommal, amikor kinyitjuk az ajtót, kiengedjük a forró levegőt. Amikor újra becsukjuk, eltarthat egy ideig, míg a hőmérséklet újra visszaáll az eredeti értékre.

A hőmérséklet ingadozásának köszönhetően több idő, mire elkészül az étel, esetleg nem sül meg egyenletesen.

2. Túl sok húst teszünk a serpenyőbe
Ha időt akarunk spórolni, akkor annyi húst teszünk a serpenyőbe, amennyi belefér. Pedig így valójában jóval lassabban fog megpirulni, mint szeretnénk. Ráadásul nem lesz ropogós a kérge, és valószínűleg nem fog jól átsülni sem.

A rossz konyhai szokások rosszul átsült, íztelen vagy szennyeződött ételeket eredményezhetnek Forrás: Shutterstock

3. Régi vagy lejárt fűszereket használunk
A lejárt, régi fűszerektől ugyan nem kapunk ételmérgezést, de elvesztik az ízüket. Vagyis: semmi értelme a használatuknak.

Ezért jó időközönként átválogatni a fűszeres szekrény tartalmát, és kidobni a lejárt szavatosságúakat.

Persze csak akkor, ha nem akarunk ízetlen, ehetetlen ételt az asztalon látni.

4. Csak egy vágódeszkát használunk
A zöldségeket mindig ajánlott másik deszkán felaprítani, mint a nyers húst. Ha egyazon deszkán vágjuk, akkor a zöldségek keresztszennyeződhetnek a nyers hús baktériumaival.

Az is egy jó megoldás lehet, ha először a zöldségeket vágjuk fel, utána a húst, vagy legalább elmossuk a deszkát két szeletelés között.

5. Ritkán élezzük meg késeinket
Egy éles késsel lecsökkenthetjük az elkészítési időt. Ráadásul tudnunk kell, milyen alapanyagokhoz, feladatokhoz, melyik kést használjuk.

Séfkéssel például könnyű a szeletelés és az aprítás,

a filézőkéssel a halat filézzük, illetve a csontokat fejtjük ki a húsokból, a kenyérvágó kést a nevéből adódóan kenyérszeletelésre használjuk, a bárdot pedig vastagabb, csontos húsok bontására.

6. Leöblítjük a nyers csirkét
Felesleges leöblíteni, beáztatni, lemosni a nyers húst, mert ez nem fogja megölni a baktériumokat.

Sőt, több kárt csinálunk vele, mint hasznot, mert így beszennyezhetjük a munkafelületet,

a mosogatót, a környező edényeket. Elég, ha áttöröljük száraz papírtörlővel.

7. Nem a megfelelő olajat használjuk
Kevesen tudják, de például a kókuszolajat és az olívaolajat ajánlott alacsonyabb hőmérsékleten használni, mert magas hőmérsékleten elveszti az összes tápértékét. Ráadásul az illata és az íze is rossz lesz, ami visszaköszön az ételben.

A nyers hús nagy része víz, ami hő hatására kiszivárog a hús felszínére Forrás: Shutterstock

8. Rögtön felvágjuk az egészben sült csirkét
A nyers hús nagy része víz. Ez a víz hő hatására kiszivárog a hús felszínére. Ahhoz, hogy újra visszaszívja a belsejébe, időre van szükség.

Ezért kell legalább 15 percet pihentetni a sült csirkét,

mielőtt elkezdjük felvágni. Egyébként minél nagyobb a csirke, annál több pihenőidőre lesz szüksége.

9. Megégetjük a fokhagymát
A frissen tört fokhagyma emelheti az étel ízét – kivéve, ha rosszul pirítjuk meg. Ugyanis, ha a forró olajra öntjük rá, akkor hamar odakap, az ételnek pedig pocsék íze lesz.

A legjobb, ha a fokhagymát a hideg olajjal együtt kezdjük el melegíteni. Amint barnulni kezd, azonnal adjuk hozzá a többi összetevőt.

10. Rosszul használjuk a friss fűszernövényeket
A friss fűszernövények megérik a befektetést. Kivéve akkor, ha rosszul használjuk őket, hiszen egyáltalán nem mindegy, mikor adjuk hozzá az ételhez. Minden az időzítésen múlik.

A fás fűszernövények, mint a rozmaring vagy a kakukkfű, korán hozzáadhatók,

mert erősek, és ellenállnak a magas hőmérsékletnek. Ám a finomabb, gyengébb növények, mint a petrezselyem vagy a koriander, nem állnak ellen a magas hőmérsékletnek, ezért a főzés végén kell az ételbe tenni.

11. Leöblítjük a főtt tésztát
Azt hinnénk, hogy tésztát főzni bárki tud, mert egyszerű. Ám ebben az esetben is akadnak olyan hibák, amelyeket rendszeresen elkövetünk. Ilyen, amikor olajat teszünk a tészta vizébe vagy leöblítjük a főtt tésztát hideg vízzel. Nem kell!

12. Nem kóstolgatjuk főzés közben az ételt
Ez az egyik legnagyobb hiba. Különösen akkor, ha kezdő szakácsok vagyunk, vagy először készítünk valamit.

Ennek az az oka, hogy kőbe vésettnek vesszük a receptet, holott az csak útmutató. A finomhangolás már a mi dolgunk.

13. Nem figyelünk az időre
Vagy túl lassan, vagy túl gyorsan főzünk, illetve sütünk meg valamit. Aminek idő kell, annak nem adjuk meg, mint a pörkölt, amit meg nem kell annyi ideig sütni, mint a csirkét, azt meg túl sokáig hagyjuk bent. Egy kis odafigyeléssel és az étel gyakori ellenőrzésével ez a hiba is kiküszöbölhető lenne.

14. Az alapanyagokat rögtön a hűtőből kivéve használjuk fel
Amikor a húst hidegen kezdjük el sütni, előfordulhat, hogy nem sül át rendesen. Kívülről úgy tűnhet, hogy igen,

hiszen jól megpirul, de a belseje valójában még nyers.

Érdemes a tojást is legalább 15 percig pihentetni, mielőtt elkezdjük megfőzni vagy felhasználni a süteményekben.

+1. Nem olvassuk végig a receptet
Ez azért olyan fontos, mert vannak bizonyos alapanyagok, amelyek előkészítése hosszú időt igényel. Például a húst is előre be kell pácolni, vagy a jó pizzatészta is egy éjszakán át áll. Ha valamit el akarunk készíteni, győződjünk meg róla, hogy minden alapanyagunk megvan hozzá, és egyiket sem kell órákig pihentetni.