Ezért esznek fakérget a skandinávok

Vágólapra másolva!
A múlt héten számos megdöbbentő hírrel találkozhattunk. Az egyik, hogy akár húsfogó csipesszel is kibonthatjuk a sört, a másik, hogy karamellából készült női nemi szervet dobtak piacra. Ám ez még semmi, hiszen megtudtuk, hogy léteznek kéregevők, akik a tápanyagok miatt eszik szívesen a fakérget, illetve, hogy van egy titkos hozzávaló, amitől még finomabb a sült burgonya. Beszéltünk hazánk leggyakoribb ételérzékenységéről, valamint arról is, hogy zabkásáknál talált hibákat a Nébih. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Döbbenet, mit talált a rémült apa a lánya gyorsételében

Peter Graham, a 31 éves apuka és lánya egyik nap úgy döntöttek, hogy délután a liverpooli KFC-ben esznek. Az apa azonban az állítja, hogy a közös program gyorsan rémálommá vált.

Tényleg lehetnek rémálmaink bizonyos ételektől?

Noha az álomkutatás végre eredményeket produkált, az orvosok még mindig nem mernek biztosat kijelenteni: több olyan vizsgálatra lesz szükség, amely az ételek és az álmok közötti kapcsolatot keresi.

Az élelmiszerek valamilyen szinten hatással vannak álmaink minőségére Forrás: Shutterstock

Az azonban tény, hogy néhány szakértői értékelés azt mutatja, hogy az élelmiszerek valamilyen szinten hatással vannak álmaink minőségére. Erre jöttek még rá a kutatók.

Lerántjuk a leplet a tökéletes rétes titkáról

Vannak olyan receptek, amelyeket akárhogy gyakorolunk, akárhogy próbálgatjuk, sosem lesz olyan, mint amit a nagymamáink csináltak. Nem azért, mert nincs érzékünk hozzá, egyszerűen ők a szívüket és a lelküket is belesütötték vagy főzték az adott ételbe. Így van ez a rétessel is.

Elképesztő, milyen egyszerűen tartja magát formában a színésznő

Elizabeth Hurley angol színésznő és modell. Amit még érdemes tudni róla, az az, hogy 53 éves, és még mindig csúcsformában van. Az alakját bármelyik zsenge virágszál megirigyelné. Így jogos a kérdés: mégis mi a titka?

Elizabeth szeret a helyi piacokon vásárolni Forrás: Us Weekly

Tökéletes testével valószínűleg a színésznő is tisztában van, hiszen folyamatosan fürdőruhás képeket posztol magáról az Instagramra, elkápráztatva ezzel a rajongóit. Bár valószínűleg a gének is hozzájárulnak ehhez az alakhoz, Elizabeth egy vele készült interjúban elmondta, hogy az étkezést illetően nagyon tudatos.

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű

Az aszály miatt a búza és a repce harmada lett csak jó minőségű, ez jóval elmarad az elmúlt öt év 50-55 százalékos átlagától.

Tudja, hogy hazánkban melyik a leggyakoribb ételérzékenység?

Noha a mentes táplálkozás már a divatirányzatok közé is begyűrűzött, ez elsősorban nem divat, hanem egészségügyi kihívás. Többek között azért okoz nehézséget, mert egyáltalán nem könnyű kiigazodni a sok információ és tévhit között.

Mindenmentes az az élelmiszer, ami egyáltalán nem tartalmaz allergén anyagokat Forrás: Shutterstock

Mi a mentes táplálkozás? Magyarországon melyik a leggyakoribb ételérzékenység? Honnan szerezhetjük be a mentes termékeket? Többek között ezekre a kérdésekre adják meg a választ a Csak a Mentes alapítói és szakértői.

Ezért nem érdemes eldobni a hagymahéjat

Miután megpucoljuk a hagymát, a héját általában azonnal a kukába söpörjük. Tesszük ezt anélkül, hogy elgondolkodnánk a felhasználásán. A hagymahéj ugyanis sokkal hasznosabb, mint hinnénk.

Ízletes és tápláló a fakéreg

A fakéregevés olyan dolognak hangzik, amit csak egyetlen helyzetben tennénk: ha túl kellene élnünk, és nem lenne más út. Meglepő módon azonban léteznek olyan helyek, ahol a kéregevés szinte hagyomány.

Az ehető kéreg nem a száraz, külső rész a fa törzsén, hanem a belső kéreg a durva külső alatt Forrás: Mother Earth News

Így van ez New York Adirondack nevű régiójában és számos skandináv kultúrában. Nemcsak azért fogyasztják az emberek, mert ízletes, hanem mert tápláló is. Az ehető kéreg nem a száraz, külső rész a fa törzsén, hanem a belső kéreg a durva külső alatt. Ez a belső rész puha, enyhén édes és tápanyagban gazdag – legalábbis a kéregevők szerint.

Unja a banánt?

Íme 10 olyan alapanyag, amelyben több a kálium, mint a banánban. A kálium ajánlott napi bevitele 2000-6000 milligramm. Egy csésze vajtök összesen 582 milligramm káliumot tartalmaz, szemben a banán 420 milligrammjával.

Karamellából készült női nemi szervet dobtak piacra

Sokan bajban vannak az ajándékválasztással, ha a barátokról van szó. Erre alapozott ez a férfi, amikor elhatározta, hogy karamellából készít női nemi szervet, és azzal hirdeti, hogy mindig jó, ha van mit ajándékba adni a barátoknak.

Nincs meg a sörnyitó?

A húsfogó csipesz nemcsak arra alkalmas, hogy megfordítsuk vele a húst a serpenyőben, hanem például arra is, hogy sört nyissunk vele. Képek.

Két újabb budapesti étterem kapott Michelin-csillagot. Kíváncsi melyek ezek? Akkor lapozzon tovább!