9 ok, amiért a zeller lesz az új kedvenc zöldségünk

zeller
Vágólapra másolva!
A téli hónapoknak végre búcsút intve, a tavasz kapujában egyre erősebben vágyunk az üde, ropogós salátákra, változatos ízekre. Persze ilyenkor még nem vagyunk eleresztve helyben termesztett friss zöldségekkel és gyümölcsökkel, ezért abból kell főznünk, amink van. Gyepes Gabojsza gasztroblogger bebizonyítja, hogy az első napsütötte hetekben sem kell lemondanunk az ízletes salátákról.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi egy-két évben a zeller igencsak feltornázta magát az alapanyagok ranglétráján, és egyszerű leveszöldségből a séfek nagy becsben tartott kedvence lett.

A világ vezető éttermeiben mára az egyik legtrendibb alapanyagnak számít, akár nyersen, akár egyben sütve, esetleg meglepő módon vega gyrosként elkészítve.

A saját konyhánkban használhatjuk nyersen isteni salátákban, krumpli helyett pürében, vagy hasábban sütve,

de gombákkal is mennyei ízpárosítás!

Na, de miért érdemes rendszeresen fogyasztani? Az ókori görögök tudtak valamit, hiszen ők már évezredek óta használják a zellert gyógy- és fűszernövényként egyaránt.

A zeller afrodiziákum: számos olyan ásványi anyagot tartalmaz, amely potencianövelő hatású Forrás: Gardenexpo

Mivel erős vízhajtó hatású, a népi gyógyászatban a vesehomok kihajtására használták; serkenti a veseműködést, gátolja a vesekőképződést. Emellett tápanyagokban rendkívül gazdag, megtalálható benne a kalcium, a foszfor, a vas, a magnézium és a kálium.

Emésztési panaszok és étvágytalanság esetén különösen ajánlott a fogyasztása, ráadásul erősíti az immunrendszert is.

További plusz pont a zellernek, hogy természetes gyulladáscsökkentő, és segíti a méregtelenítést. De ez még mindig nem minden! A benne lévő B- és B12-vitaminnak köszönhetően, amelyek az idegrendszerünk számára fontosak, csökkenthetők a minket ért stressz kellemetlen hatásai.

Sőt, a zellert afrodiziákumnak is tekintik: számos olyan ásványi anyagot tartalmaz, amely potencianövelő hatású.

Most lássunk egy tápláló és egészséges alapanyagokból készült, nem mellesleg húsmentes fogást: egy chia magos, almás zellersalátát, remoulade-szerű mártással.

Forrás: Gardenexpo

Hozzávalók négy adaghoz:

  • egy közepes méretű zellergumó hámozva, julienne-re vágva
  • 1-2 savanykás alma julienne-re vágva
  • 1 fej lilahagyma, hámozva, vékonyra szeletelve
  • 1 kiskanál méz
  • 1 teáskanál almaecet
  • 1 evőkanál chia mag
  • 1 csokor petrezselyemzöld, aprítva
  • pár szál újhagyma zöldje, vékonyra szeletelve
  • 1 zöld friss csili, szeletelve
  • só és frissen őrölt bors, ízlés szerint

Hozzávalók a mártáshoz:

  • 4-5 evőkanál majonéz
  • 1-2 apró ecetes uborka
  • kiskanálnyi, hideg vízzel leöblített kapribogyó
  • 1 kiskanál dijoni mustár
  • 2 evőkanál aprított salottahagyma
  • pár tekerésnyi frissen őrölt bors

Elkészítés:
A mártáshoz a majonézben keverjük el a nagyon finomra felaprított hozzávalókat.
A salátához először sózzuk meg a vékonyra szeletelt lilahagymát, és keverjük el a mézzel és az almaecettel.
Pár percig pácoljuk, majd forgassuk össze a julienne-re vágott almával és zellerrel, valamint a chia maggal, petrezselyemmel és zöld csilivel.
Halmozzuk a tányérra, és kínáljuk a mártással, amiből mindenki ízlése szerint keverhet a salátához.

A helyben termett friss zöldségeknél és gyümölcsöknél kevés izgalmasabb dolog létezik a gasztronómiában, és csak hab a tortán, ha az ember a saját kertjéből szedheti össze a vasárnapi ebéd hozzávalóit.

Egy jól működő, a mindennapi rohanás mellett sem megterhelő konyhakert kialakítása azonban nem egyszerű feladat.

Azonban március 22-24. között, a Gardenexpón erre is találunk megoldást. A háromnapos rendezvényen minden kertimádónak adott a lehetőség, hogy személyre szabott tanácsokat kérjen profi szakemberektől, például Topor Erika kertészmérnöktől, a tökéletes konyhakert kialakításához.

További információkért látogassanak el az esemény Facebook-oldalára!