Jó bort akar inni?

bor
Vágólapra másolva!
Borban gazdag volt a múlt hét. Megtudtuk, melyek lettek 2019 legjobb borai, hogy szépen fejlődik az egri és a szekszárdi bikavér, valamint hogy az 50 legjobb borász közül kerül ki a Borászok Borásza. Minden borimádó ilyen jó hírekről álmodik. Emellett azért más tartalmakkal is találkoztunk, mint például: mennyire hasznos a chiamag, hogyan lehet ehetővé tenni a másnapos pizzát, illetve hogyan kerüljük el a találkozást a hamis élelmiszerekkel. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Hat ok, amiért érdemes rendszeresen chiamagot enni

Nem szabad, hogy a chiamag megtévesszen minket. Apró mérete ellenére nagyon is hasznos: fontos tápanyagok forrása. Nem véletlen, hogy a maja és az azték civilizáció oly nagy becsben tartotta. A chia ősi maja szó, jelentése erő, erély.

Az írek kenyérrel űzték el az ördögöt

Az ír gasztronómiában azért érezhető a kultúrák keveredése – főként az angol és az olasz. Az angol hódítás miatt a 17. század elején elszegényedtek az emberek, a 18. századra pedig már csak a krumplit engedhették meg maguknak.

Hagyomány volt, hogy sütés előtt kereszt alakot vágtak a tetejére, hogy megvédjék a házat, és elűzzék az ördögöt Forrás: shutterstock.com

Ez az oka, hogy manapság is olyan elterjedt alapanyag. Ám a történet itt még nem ér véget, ugyanis a 21. században végre fellendült a nemzet konyhája, és a számos izgalmas új fogás mellett felelevenítették a hagyományos ételeket is.

Így kockázza fel és pucolja meg az avokádót egyszerre 5 másodperc alatt

Imádjuk a konyhai trükköket! Olyannyira megkönnyítik az életünket, hogy sejtelmünk sincs, mi lenne velünk nélkülük. Videó.

Így hamisítják az élelmiszereket

Dr. Rosalee Hellberg, az élelmiszercsalás szakértője, illetve a Chapman Egyetem csapata a hamis élelmiszerek felkutatásának szentelte az életét. Az élelmiszercsalás költséghatékonyságot jelent a vállalatok számára, nagyon egyszerűen kivitelezhető, és évtizedek óta probléma.

Az őrölt helyett inkább használjunk friss fűszernövényeket Forrás: -

A bors története igazán érdekes, mert a hamisítása a római időkig nyúlik vissza – mondja Dr. Hellberg. A gyártók persze a mai napig szennyezik az őrölt borsot, hogy minél alacsonyabban tudják tartani a költségeket.

Ötszázezer forintot érhet egy ötlet

A HEINEKEN Hungária sörgyár a Dobd a C-t! néven meghirdetett versenyre fenntarthatósági témákra érzékeny egyetemistáktól, főiskolásoktól vár ötleteket arra, hogyan legyen környezetbarátabb a sörözés.

Kíváncsi, hol tudja beszerezni a legjobb áron a mentes termékeket?

Belépünk a bioboltba vagy a bevásárlóközpontba, és annyi mentes termék tárul a szemünk elé, hogy szinte választani is képtelenek vagyunk. Manapság már nagyon jó helyzetben vannak az allergiától vagy intoleranciától szenvedők – még, ha nem is tudják.

Forrás: Shutterstock

Néhány évtizede ugyanis, akinek ilyen problémája volt, nem igazán tudott az alternatívák és a helyettesítő termékek közül válogatni. Merthogy nem volt mi közül. Interjú Kiss Monával, speciális gasztrobloggerrel, táplálkozási tanácsadóval és íróval.

Magyarország top 10 vidéki étterme

A Dining Guide idén is összeállította a legjobb éttermeket felvonultató listáját. Encs, Tata, Balatonszemes, Szeged, Villány, Balatonfüred, Őriszentpéter, Eger és Érsekcsanád – ha idén szeretnénk sokat kirándulni a családdal, ezeket a helyeket érdemes végiglátogatni.

Ön sem mer ráállni a mérlegre?

Még alig ocsúdtunk fel a téli álmunkból, és el is telt az év első negyede. A tavasz azon túl, hogy hosszabbodó nappalokat és melengető napsugarakat hoz, gyakran bűntudatot is okozhat. Ilyenkorra ugyanis sok újévi fogadalmunknak csak az emléke marad meg, de hatása nem. Mentségünkre lehetett eddig a hideg és a tél, most viszont ideje dolgoznunk a céljainkon.

Forrás: Shutterstock

Merítsünk erőt a tavaszból és újuljunk meg a természettel együtt! Ha magunkon dolgoztunk, minden más is könnyebb lesz. És mivel azok vagyunk, amit megeszünk, első lépés ehhez a tudatos étkezés. A smartwater tavaszi táplálkozási tanácsai könnyen megfogadhatóak és be is tarthatóak, eredményük pedig hamarabb itt lesz, mint az első fecske!

Itt tájékozódhatnak a fogyasztók a termékvisszahívásokról

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztató oldalt indított az élelmiszerláncban történt termékvisszahívásokról. A kereshető adatbázisban a vállalkozások által jelzett vásárlóktól történő visszahívások és a RASFF-on érkező esetek is megtalálhatóak.

7+1 tipp, hogyan csináljunk helyet a konyhában ott is, ahol nincs

Mindenki nagy konyháról álmodik – valakinek megadatik, valakinek nem. Ha mi az utóbbi csoportba tartozunk, akkor nagy valószínűséggel a főzéssel is problémáink vannak. Ugyan ki akar úgy nekiállni az ebédnek, hogy még két tálat sem tud egymás mellé letenni a pulton? Senki.

Forrás: Konyhakiállítás

Persze ez a kérdés lényegtelen, hiszen enni kell, főzni muszáj, úgyhogy csak egy dolgot tehetünk: átgondoljuk a konyhánk elrendezését. Például hány olyan konyhai gép vagy eszköz porosodik a szekrény tetején vagy a konyhaszekrény polcain, amelyet sosem vettünk elő?

Így biztosan nem penészedik meg a kenyér

Le lehet fagyasztani a kenyeret? Naná, hogy igen! Így akár hónapokkal is meghosszabbíthatjuk a szavatosságát. Na, de hogyan?

Az 50 legjobb borász közül kerül ki a Borászok Borásza

Március 1-én a Borjog és Bormarketing Konferencián jelentették be, hogy ki az 50 legjobb magyar borász 2019-ben, majd másnap az „ötvenek" a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül tartották meg azt a szakmai kóstolót, amely alapján szavazni fognak és megválasztják maguk közül a Borászok Borászát.

Ön tudja, mi a sercli?

A paprika, a sercli és a sör lesznek az idei OTP Bank Gourmet Fesztivál kiemelt témái. A több mint 50 éttermet felvonultató rendezvényen a koreai, az orosz és az albán konyha neves képviselői és az egyik legrangosabb olasz pezsgőház is bemutatkozik.

Kíváncsi, melyek lettek a legjobb tokaji borok 2019-ben? Akkor lapozzon tovább!