Négy különleges tea az őszi hónapokra

fekete tea
Vágólapra másolva!
Szeptemberben ideje elkezdeni kicsit feltornászni az immunrendszert, hiszen, ahogy egyre hidegebb az idő, és egyre gyakrabban esik az eső, az esetleges megfázás kockázata is nagyobb lesz. Pláne a gyerekek veszélyeztetettek a hideg, őszi időben, ugyanis ők kevésbé elővigyázatosak, és még csoportba is járnak, ahol egymás között adják-veszik a bacilusokat, miközben játszanak. Az alábbakban négy immunerősítő teát láthatsz, amelyek ősszel segítségetekre lehetnek a betegségek elleni védekezésben. Fontos, hogy a teákat nem adhatod bármilyen korú gyereknek, ezért, mielőtt bármelyiket is itatnád a csemetéddel, egyeztess a gyerekorvosotokkal!
Vágólapra másolva!

A fekete tea polifenolokat és flavonoidokat tartalmaz, melyek harcolnak a betegségek ellen, ezért nagyon hatékony immunerősítő eszköz.

Forrás: Shutterstock

A borsmenta teája is tartalmaz flavonoidokat, emellett cseranyagokat is, így jó immunerősítő.

A gyömbértea a légúti megbetegedések ellen hatékony

fegyver lehet, ugyanis csillapítja a köhögést. Légcsőhurut esetén kiváló választás.

Forrás: Origo

A levendulatea élénkíti az immunrendszert, és csökkenti a gyulladást. Utóbbi hatása miatt egy esetleges mandulagyulladás kezelésében is hatékony segítség.

Forrás: pixabay.com