Alkoholfogyasztás rosszullét nélkül? Lehet!

sör, fesztivál
Vágólapra másolva!
Gondolta volna, hogy létezik olyan tészta, amely nem hizlal? És azt, hogy az alkoholfogyasztásnak nem kizárólagos velejárója a rosszullét? A szakember elárulta, mit kell tennünk, ha kellemetlen élmények nélkül akarjuk végigbulizni a fesztiválszezont. Kiderült továbbá, hogy miért tesz jót nekünk a sárgadinnye, illetve hogy miért a bors a fűszerek királya. Sőt, még néhány egyszerű receptet is hoztunk. Összességében elmondható: a múlt hét is tanulságos volt.
Vágólapra másolva!

14 eset, amikor az éttermek túlzásba vitték a tálalást - képek

A mai világban bizony nehéz kitűnni – legyen szó az élet bármely területéről. Néhány étteremnek azonban sikerült azzal, hogy túlzásba vitték a tálalást. Így került pizza a snowboradra és előétel egy cipőbe.

Ezért a bors a fűszerek királya

A fekete bors a trópusokon őshonos cserje, amelynek csonthéjas termését szüretelés után a napon szárítják ki. Egy rendkívül népszerű fűszer, amelyet a világ különböző konyháiban használnak. Sokan azonban nem tudják, hogy számos egészségügyi előny is kapcsolódik a nevéhez.

A bors jól kiegészíti a kardamomot, a köményt, a fokhagymát, a citromhéjat és a kurkumát Forrás: Food.News

Hiába kicsi a bors, nemcsak erős, hanem tápanyagokban gazdag is. Nem véletlenül hívják a fűszerek királyának és használják az ajurvédikus gyógyászatban; erős és jótékony vegyületeket tartalmaz. Ilyen a benne lévő piperin, amelynek antioxidáns tulajdonságai vannak.

Ekkortól lehet megkóstolni Magyarország tortáit

Július 31-én kihirdették a Magyarország Tortája nyerteseit. Ezúttal Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester tortája, a Boldogasszony csipkéje győzött, míg Magyarország Cukormentes Tortája pedig a Kicsi Gesztenye lett, amit Gyuris László szegedi cukrászmester készített el. Hamarosan pedig lehetőségünk lesz nekünk is megkóstolni.

Hatékony receptek karikás és táskás szemre

A szem az arc legkifejezőbb része. Ezért kell odafigyelni az ápolására. Az öregedés korai jelei, a szem körüli ráncos és száraz bőr, a szem alatti karikák mind-mind megkeserítik az életünket – leginkább nőként.

A paradicsom természetes módon segíthet megszabadulni a szem alatti karikáktól Forrás: Shutterstock

A szemünk körüli bőr az arc legérzékenyebb része, ezért rendkívüli gondoskodást igényel. Ez leginkább azt jelenti: zöldségekkel és gyümölcsökkel bevisszük a szükséges vitaminokat. Hiába minden krém külsőleg, ha belsőleg nincsenek rendben a dolgok.

18 tipp: így nyissuk ki a sört sörnyitó nélkül

Számos olyan helyzet adódhat az életben, amikor legurítanánk egy jó hideg sört, viszont egy valamiről elfeledkezünk: a sörnyitóról. Mit lehet ilyenkor tenni?

A füge hatással lehet a szexuális teljesítményre

A füge évszázadok óta népszerű a világ minden táján; ízletes és tápláló gyümölcs. Még a fáraók is gyakran használták gyógynövényként, illetve Buddha is egy fügefa alatt világosodott meg. A közelmúltbeli tanulmányok kimutatták, hogy számos orvosi probléma kezelésében hasznos lehet.

Forrás: Shutterstock

A fügét természetes édességnek is nevezik, a benne lévő cukor miatt. Bár magas a kalóriatartalma, nincs benne zsír. A fügetermést egészségesebb lehetőségként használják kukoricaszirup és szacharóz helyett. Kiváló alapanyag egy egészséges étrendben – még akkor is, ha fogyni akarunk.

Kilenc ok, ami miatt a sárgadinnye jót tesz nekünk

A sárgadinnye Ázsiából származik, már az egyiptomiak és a rómaiak is előszeretettel fogyasztották. Nem is csoda, hiszen azon túl, hogy édes és finom, meglehetősen magas a víztartalma, így hozzájárul a megfelelő hidratáláshoz.

Vacsoraterv: 5 egyszerű és mennyei recept a hétre

Az étkezés megtervezése nem mindig könnyű – főleg kezdőként. De hiszem azt, hogy a tervkészítés a stresszmentes vacsorák titka. Ezért remélem, hogy a következő összeállítás segíteni fog abban, milyen finomság kerüljön ezúttal az asztalra.

Elképesztő dolgokat művel ez az édesanya az étellel - galéria

Laleh egy kétgyermekes édesanya, aki szereti az egészséges ételeket. Kezdetben csak a móka kedvéért készített karaktereket a fia ételeiből. Később azonban mindez hobbivá, végül karrierré nőtte ki magát.