Bocuse d'Or: a mezőny legfiatalabbjaként Pohner Ádám képviseli hazánkat

Bocuse d'Or  európai válogató
Pohner Ádám
Vágólapra másolva!
A Bocuse d'Or szakácsversenyt Paul Bocuse alapította 32 éve, Lyonban. Mára a világ legrangosabb versenyévé nőtte ki magát, amelynek szabályzata a csúcsgasztronómiához igazodva folyamatosan változik. A megmérettetést minden második évben rendezik meg. Idén Pohner Ádám képviseli majd hazánkat, aki a mezőny eddigi legfiatalabb versenyzője.
Vágólapra másolva!

A Bocuse d'Or lyoni döntője január 29-30-án kerül megrendezésre a SIRHA keretein belül, és összesen 24 ország csapata vesz részt rajta.

Pohner Ádám, a balatonszemesi Kistücsök Étterem sous chefje és a magyar csapat az első versenynap második indulója lesz.

A magyar csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, a coach Segal Viktor, a commis pedig Csillag Richárd.

Csillag Richárd (balra) és Pohner Ádám Forrás: Fekete Antonio Designfood

A csapatoknak idén is két ételt kell elkészíteniük, amelyek a tavaly elhunyt Paul Bocuse és Joel Robuchon munkássága előtt tisztelegnek.

A tányértéma Joel Robuchon tiszteletére zöldség chartreuse lesz kagylófélékkel.

A versenyzőknek 32 db fésűkagyló, 60 db szívkagyló, 18 db osztriga és 60 db feketekagyló áll majd a rendelkezésére.

A hústál kötelező alapanyaga a csontos borjúkaraj lesz, ám a versenyzőknek egy kihívással is szembe kell nézniük: a csonttal együtt kell elkészíteni a húst.

Noha Pohner Ádám a mezőny legfiatalabb versenyzője, 2015-ben már Molnár Gábor jobbkeze volt commis-ként Lyonban, majd a következő évben második helyen végzett a magyar Bocuse d'Or-döntőn.