A vörös húsok és a cukor az ellenség?

cukor
Vágólapra másolva!
Amikor tízóraira elfogyasztunk egy tábla csokoládét, majd ebéd után pár szem cukrot, fogalmunk sincs, mit teszünk a szervezetünkkel. Persze vannak, akiknek semmi problémájuk nincs az édességekkel, míg másoknak viszont van. És lehet, hogy nem is tudnak róla. Ugyanis több mint 425 millió cukorbetegségben szenvedő ember él a földön, és minden másodiknak az állapota felfedezetlenül marad. Milyen jelekre kellene figyelnünk? És mire számíthatunk, ha nem ismerjük fel időben ezeket?
Vágólapra másolva!

Mi a cukorbetegség?

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának jelenleg hatályos szakmai irányelve szerint

Összesen több mint 425 millió diabetesben szenvedő ember él a földön. A betegségnek több fajtája ismert: az 1-es típus, amikor a hasnyálmirigy nem termeli a vércukor lebontásához szükséges inzulint;

a 2-es típus, amikor csökken az inzulintermelés vagy a szervezet nem tudja megfelelően hasznosítani azt.

Vannak egyéb speciális formák is: genetikai zavarokhoz, gyulladáshoz, gyógyszerekhez és kémiai anyagokhoz kapcsolódó típusok, illetve a terhességi (gesztációs) cukorbetegség, amely a terhesség során kezdődik, vagy akkor ismerik fel.

A leggyakoribb a 2-es típus,

amely rendszeres mozgással, kiegyensúlyozott táplálkozással és az egészséges lakókörnyezet megteremtésével megelőzhető lenne.

Forrás: Shutterstock

Mire figyeljünk?

A világon minden második cukorbetegnek az állapota felfedezetlenül marad. Pedig a korai diagnózis és a kezelés fontos az életveszélyes szövődmények megelőzése vagy késleltetése miatt.

Tünetei közé tartozik az állandó szomjúságérzet miatt a fokozott folyadékbevitel,

a vizelet mennyiségének megnövekedése és egyéb okokkal nem magyarázható fogyás. További panaszok is jelentkezhetnek, mint például fáradtság, étvágytalanság mellett hányinger, hányás, időnként homályos látás, visszatérő, nehezen gyógyuló sebek.

A 2-es típusú cukorbetegség gyakran tünetszegény, ilyenkor az is előfordulhat, hogy bármilyen előjel nélkül csak pár év elteltével ismerik fel, amikor már a szövődmények jelentkeznek.

Mit okozhat?

A nem megfelelő vércukorértékek hosszútávon kisérszövődmények (mikroangiopátiák) és nagyérszövődmények (makroangiopátiák) kialakulásához vezetnek.

Az előbbihez tartozik a szem megbetegedése,

a retinopátia, amely a retina kisereinek a károsodásával jár, látásromlást illetve vakságot okozva. Ez megelőzhető a szembetegség korai felismerésével, kezelésével, gyakori szemvizsgálattal, esetleg műtéti (lézeres) beavatkozással.

A diabetes a veseelégtelenség kialakulásának fő okozója; a károsodás előrehaladását lassítani lehet a magas vércukor- és vérnyomásértékek ellenőrzésével, a veseelégtelenség korai stádiumának gyógyszeres kezelésével és a fehérjebevitel korlátozásával.

A neuropátia, az idegek károsodása, a kisérszövödményekhez tartozik. A diabeteses láb az erek és az idegek károsodása miatt gyakran fekélyesedéshez, későbbiekben amputációhoz vezethet. Ennek megelőzésére a rendszeres ellenőrzés és a megfelelő lábápolás javasolt. A cukorbetegeknek kétszer-háromszor nagyobb a kockázatuk infarktusra és agyvérzésre.

Forrás: Shutterstock

Diabetesben szenvedőknek további rizikót jelent a dohányzás, a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és az elhízás. Ezeknek a tényezőknek a felismerése és kezelése lassíthatja vagy megakadályozhatja a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását.

Az 1-es típusú cukorbetegséget egy autoimmun reakció okozza: a szervezet védekező rendszere megtámadja azokat a sejteket (béta-sejteket) amelyek az inzulint termelik.

Inzulin nélkül a cukor nem képes a sejtekbe bejutni, a véráramban kering, és ennek következtében a sejtek éheznek. Az energiát – cukor hiányában –

szabad zsírsavakból igyekeznek beszerezni.

Viszont ez a ketontestek (például aceton) felszaporodását eredményezi, ami „elsavasítja" a szervezetet, és teljes anyagcsere-összeomlást, kezeletlen esetben halált okozhat.

Minden út az egészséges életmódhoz vezet

Egészséges életmóddal a 2-es típusú cukorbetegség 80%-ban megelőzhető. Ide tartozik:

  • az egészséges testtömeg elérése és megtartása;
  • fizikai-aktivitás, legalább 30 perces rendszeres, közepes intenzitású mozgás a hét legtöbb napján (testtömegcsökkentéshez még több mozgásra van szükség);
  • egészséges étrend fogyasztása, a hozzáadott cukor és a telített zsírok bevitelének kerülése;
  • a dohányzás megszüntetése.

Ha eddig nem sportoltak, kezdjék napi 5-10 perccel és ezt minden héten növeljék. Lehet táncolni, biciklizni, úszni, de mivel a „lábunk mindig kéznél van" a napi 30 percet feloszthatják például háromszor tíz perc gyors sétára is.

Amennyiben testtömegtöblettel rendelkezik, testtömegének 5-7%-os elvesztésével megelőzheti, vagy késlelheti a cukorbetegség kialakulását.

Például, ha valaki 90 kg, ez 4-6 kg fogyást jelent. Kiemelkedően fontos az energiabevitel korlátozása, valamint a jelenlegi kutatási eredmények azt sugallják, hogy a táplálékkal elfogyasztott zsír minősége fontosabb, mint az összes zsírbevitel.

Például a viszonylag nagy egyszeresen telítetlen zsírsavtartalmú mediterrán diéta követése megelőzheti a cukorbetegség kialakulását.

Bizonyos élelmiszerek befolyásolhatják a cukorbetegség kockázatát:

az olajos magvak, bogyós gyümölcsök, joghurt, kávé és tea nagyobb mennyiségű bevitele csökkenti, míg a vörös húsok és a cukrok túlzott fogyasztása növelheti a 2-es típusú diabetes rizikóját.

A cukorbetegség menedzseléséhez mindennapi kezelésre, rendszeres ellenőrzésre, egészséges életmódra és folyamatos oktatásra van szükség. A cukorbetegség minden formájában szükséges az egyénre szabott táplálkozásterápia szakképzett dietetikus közreműködésével. Egyeztessen orvosával!