Liszt a világ legjobb úszójából

kókuszliszt
Vágólapra másolva!
A kókuszdió rendkívül jó úszó: a sós vízen lebegve hónapokig csírázóképes marad. Talán ez a jó tulajdonsága tette lehetővé, hogy elterjedhessen a kontinensek között. Mivel repülni sajnos nem tud, így hazánkig hosszú utat kell megtennie egy kis emberi segítséggel. Ha ráakadunk a szupermarketben, érdemes lecsapni rá, hiszen a benne megtalálható tápanyagokon túl még finom is. Arról nem is beszélve, hogy gluténmentes liszt is készülhet belőle.
Vágólapra másolva!

A kókusz magnéziumot, kalciumot, cinket és vasat is tartalmaz. Telítetlen zsírsavakban gazdag, és rendkívüli csont- és immunerősítő.

A benne található kókuszvíz vértisztító és segíti az emésztést,

úgyhogy érdemes elfogyasztani, miután kifolyattuk a kókuszból. Azonban vigyázni kell, mert vizelet- és hashajtó hatású.

A kókuszliszt fehérjében gazdag Forrás: Shutterstock

Császár a lisztek között?

A kókuszlisztnek kissé korlátolt a felhasználása különleges állaga és íze miatt, ám számos izgalmas és változatos ételt készíthetünk belőle. Első ránézésre a búzafinomlisztre emlékeztet, viszont ebben

garantáltan nincs glutén.

Elsősorban édes süteményekhez szokták felhasználni. Készülhet belőle például csokoládés vagy csilis kókuszkeksz, esetleg kókuszmorzsa vagy kókuszkenyér is. Ám a csokoládé és a vanília mellett a kókusz a csípős, fűszeres aromákkal, a sós ételekkel is jó párost alkot.

A többi gluténmentes és a hagyományos lisztektől eltérően kétszer annyi vizet képes felvenni, ezért egy egészen kis mennyiség is elég lehet az adott recepthez.

Stresszlevezetés kókuszdióval

A vásárlásnál ügyeljünk arra, hogy ép héjú, súlyos, egészséges példányt válasszunk. Szobahőmérsékleten hetekig eláll. Az előkészítése rendkívül egyszerű:

egy szög vagy csavarhúzó és egy kalapács segítségével szúrjuk át a csírázólyukat (a három szemet a kókusz tetején), majd folyassuk ki belőle a levet.

Ezután keressük meg a közepét, majd vágjunk rá a kalapáccsal egy jó nagyot. Esetleg csavarjuk be konyharuhába, és úgy kezdjük el ütlegelni, amíg megreped. Kellemeset a hasznossal, hiszen ez még stresszkezelésnek is jó.

Forrás: Shutterstock

Amennyiben gyorsan és hatékonyan szeretnénk eltávolítani a héjdarabokat a húsról, tegyük a

mélyhűtőbe legalább 10-15 percre.

Hideg hatására a héj elválik a hústól, és könnyebb szétszedni. Már csak a rajta maradt, barna, hártyás résztől kellene megszabadulni, amelyet egy zöldséghámozóval is megtehetünk.

Ezt követően vágjuk a húst kisebb darabokra, és tegyük egy aprítógépbe. Adjunk hozzá egy liter vizet, azután dolgozzuk össze nagy sebességgel. Amikor a kókusz és a víz egyenletesen összekeveredik, hagyjuk állni néhány percig.

Utána öntsük rá egy vékony szövésű anyagra, és hagyjuk lecsöpögni a felesleges folyadékot. Közben béleljünk ki sütőpapírral egy tepsit, és melegítsük elő a sütőt 77 fokra.

Egyenletesen oszlassuk el a masszát a papíron, azután süssük 45 percig.

Amint letelt az idő, tegyük vissza a megtisztított, szárazra törölt aprítógépbe, és aprítsuk magas sebességen 1-2 percig. Finom port kell kapnunk eredményül.

Amint elkészült, máris letesztelhetjük. Készítsük el a következő receptet!

Forrás: Shutterstock

Narancsos kókuszkenyér

Hozzávalók:

  • 170 g kókuszliszt
  • 120 g olvasztott vaj
  • 5 tojás
  • 3 evőkanál méz
  • 1 darab nagy narancs leve és reszelt héja
  • 2 teáskanál sütőpor

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 200 fokra, azután béleljünk ki egy kenyérformát sütőpapírral.

Keverjük simára a folyékony alapanyagokat egy keverőtálban, egy másikban pedig a szárazakat. Ez utóbbit öntsük a folyékony keverékhez, és dolgozzuk jól össze.

Öntsük a kibélelt formába, és süssük 45-50 percig. Mielőtt felvágnánk, hagyjuk kihűlni.