Tegye ezt, mielőtt megissza a teáját

fekete tea
Vágólapra másolva!
Noha még kiélvezhetjük a vénasszonyok nyarát, fénysebesen közeledünk az ősz felé. Egy kicsit melankolikus a hangulatunk, hiszen néhány hónapja még vigyorogva vártuk a jó idő beköszöntét, most pedig már búcsút is kellett vennünk tőle. Szomorúan tesszük a szekrény mélyére a jégkockatartót, és vesszük elő a kedvenc teás bögrénk. Persze ennek az időszaknak is megvan a maga varázsa – például a finom teák, a meleg kakaó és a bundás pulóverek puhasága –, mégis keserű szájízzel gondolunk az idő múlására. Búslakodás helyett azonban ideje vizet forralni és inni egy csésze finom fekete teát.
Vágólapra másolva!

Azt már biztosan tudjuk, hogy a fekete tea fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár. De mi a helyzet az inhalálásával? A kutatások szerint csökkenti a stressz-szintet – írja a Food News.

A Journal of Physiological Anthropology-ban megjelent tanulmányban kétféle fekete tea (assam és darjeeling) aromájának hatását tesztelték.

A darjeeling, vagy dardzsiling tea Indiából, Dardzsilingből, az assam pedig szintén Indiából, ám Assam, vagyis Asszám államból származik.

A japán Shizuoka Egyetem, a Chubu Egyetem, a Mitsui Norin Co. és a japán Tokai Egyetem kutatócsoportjai 18 egészséges, 20 és 21 év közötti személyt vizsgáltak. A kutatócsoport arra utasította a résztvevőket, hogy a kísérlet megkezdése előtt három órán keresztül vízen kívül semmit ne fogyasszanak.

Forrás: Shutterstock

Ezután a csapat egy pszicho-diagnosztikai teszt, az úgynevezett Uchida-Kraepelin teszt segítségével stresszelte őket, amely olyan matematikai problémákat foglal magába, amelyeket 30 percen belül kellett megoldaniuk. A csoport egy része közben fekete teát inhalált, a másik része pedig percenként meleg vizet ivott.

Ezt követően a kutatócsoport megvizsgálta az alanyok chromogranin A (CgA) szintjét,

amelyet a stresszre adott válasz során termel a szervezetünk.

Azoknak, akik a feladatok megoldása közben inhalálták a fekete teát, alacsonyabb volt a CgA-szintje.

Mindkét fekete tea hasonló hatást okozott, bár a darjeelingben több az antistresszkomponens, mint a hexanal, hexanol és a linalool.

– írta a kutatócsoport.

Inhalálás után pedig érdemes meginni a teát, hiszen enyhíti a hasmenést, csökkenti a koleszterinszintet és növeli koncentrációt. Napi három csésze fekete tea fogyasztása

fokozza a mentális teljesítményt.

Elkészítéskor tegyen egy evőkanál teafüvet 1 csésze forró vízbe, majd 4-8 perc után szűrje le. Adjon hozzá egy kis frissen facsart citromlevet, és fogyassza cukor hozzáadása nélkül.