Ő főzi a legjobb porter sört az országban

sör, porter
Vágólapra másolva!
A jó sörnek, pont mint a jó bornak, nem lehet ellenállni. Egyre több újdonság érkezik a piacra, szinte tolonganak a sörmárkák a boltok polcain. Így tényleg mindenki megtalálhatja a saját szájízének megfelelőt. Jövőre például az ország legjobb porterével bővül majd a kínálat, amelyet a szakmai és a fogyasztói zsűri választott ki a Soproni első sörversenyén.
Vágólapra másolva!

Új taggal bővül az Óvatos Duhaj család. A termék a megszokottól eltérően azonban nem kreatív termékfejlesztők munkájának és ínyenc fogyasztók visszajelzéseinek az eredményeként fogant, hanem az első Soproni sörversenyen, amelyre összesen 24 nevezés érkezett.

A győztes Forrás: Soproni

A zsűri a döntő eseményt megelőző napon választotta ki a legjobb hét alkotást, majd a helyszínen újrakóstolták a fogyasztókból álló zsűrivel együtt. Közülük került ki győztesen Stubna Ágoston söre.

– értékelte a győztest Lehmajer Viktor, a Soproni sörmestere.

A szakmai zsűri tagja volt Wossala Rozina műsorvezető és étteremtulajdonos, Bajkai Tibor, az Első Magyar Házisörfőző Egyesület elnöke, José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója, Lados Péter, a Yeast Side Brewery tulajdonosa és Lehmajer Viktor, a Soproni sörmestere.

Forrás: Shutterstock

Stubna Ágoston elmondta: arra számított, hogy a döntősök közé bekerül ugyan, de a győzelemről álmodni sem mert. Alig két nappal a nevezési határidő lejárta előtt pályázott, és egy IX. kerületi, 4. emeleti lakásban főzte a sört.

A receptet kifejezetten erre a versenyre dolgozta ki,

a hozzávalókat pedig az elmúlt években összeállított jókora táblázatból válogatta össze, amelyben az alapanyagokra vonatkozó minden fontos információ szerepel.

– mondta a nyertes.

Az első Soproni sörverseny győztese várhatóan 2019-től kapható majd a boltokban és a szórakozóhelyeken, előreláthatólag az Óvatos Duhaj család többi tagjával megegyező fogyasztói áron.