Nyárzáró pezsgés a főváros Bornegyedében

pezsgő
Vágólapra másolva!
A Budafoki Pezsgő- és Borfesztivált idén már 29. alkalommal rendezik meg Budafok-Tétényben, Budapest Bornegyedében, amely hagyományosan az első őszi hétvégén, idén szeptember 1-2-án várja a bor-, kultúra- és zenerajongókat.
Vágólapra másolva!

Dél-Buda legnagyobb fesztiválján négy színpadon 50 előadó fellépését élvezhetjük: a Bor udvarban undergorund zenekarok, a Pezsgő téren a popzene és a könnyű jazz, a Fröccs teraszon a jazz és a blues, a Piactéren pedig több stílus előadói is képviseltetik magukat. A hétvégén Budafokon vendégeskedik például a Blahalouisiana, a The Biebers, a Random trip vagy a kitűnő Trio Kolta, akik az ismert örmény származású harmonikást, David Yengibariant látják vendégül.

A szervezők a családokra is gondoltak, több helyszínen biztosítanak a gyerekek számára szórakozási lehetőséget. A Kő Boldizsár által megálmodott, augusztusban megnyitott Szent István mesetérre különböző gyerekprogramokkal pl. kézműveskedéssel és játszóházzal készülnek a szervezők, de a színpadon is váltják majd egymást a kicsik kedvencei: Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, Habók János bűvész vagy a Majorka Színház előadását is részt vesz a fesztiválon.

illusztráció Forrás: Origo

A rendezvényen 40 helyi és országos hírű pincészet mutatja be legfinomabb nedűit: fehérek, rozék és vörösek, buborékkal vagy anélkül, budafoki borászatokból vagy az ország más borvidékeiről.

Az előző évek hagyományainak megfelelően a Magdolna utca idén is Művész utcává alakul, ahol a Budafok-Tétényben élő és alkotó, országos és nemzetközi hírű képző- és iparművészek műveit tekinthetjük meg, de magunk is bekapcsolódhatunk a különböző foglalkozásokba.

Budafok tömegközlekedéssel alig fél óra a belvárosból, a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál hétvégéje alatt pedig több buszjárat is sűrítve közlekedik.

A Budafoki Pezsgő- és Borfesztiválról tájékozódni a www.budafokiborfesztival.hu oldalon vagy a rendezvény Facebook oldalán, a www.facebook.com/budafokiborfesztival oldalon lehetséges.