Tej helyett ezt tegye a kávéba

kávé
Vágólapra másolva!
A reggel kávéval tökéletes. A lakás csendes, mindenki alszik, mi pedig ott állunk a kávéfőző előtt, és magunkba szívjuk az ismerős aromákat. Elkészítjük a kedvenc fajtánk, azután kiülünk a teraszra vagy az erkélyre, esetleg csak a nappaliban dőlünk hátra, és élvezzük az ízeket. Közben, ahogy a koffein elkezd hatni, még fel is ébredünk. Lehetne valami ennél is jobb? Egy ital, amely kedvünk szerint ízesíthető, alakítható, ráadásul még az álmot is kiűzi a szemünkből? Nem. Valószínűleg nem. Ám mutatunk valamit, amivel még jobbá tehetjük.
Vágólapra másolva!

Kókuszolaj a kávéba? Először talán elrettentően hangzik, azonban számos okot tudunk mutatni, miért érdemes mégis kipróbálnia. Az egyik, hogy az unalmas reggeli fekete így egy izgalmas itallá változik, a másik pedig, hogy számos jótékony hatást írhatunk a különös párosítás számlájára.

Forrás: Organic Daily Post

Hozzájárul az immunrendszer egészségéhez, serkenti az anyagcserét és energiát ad. Ezzel már meg is nyerte az aranyat! Pedig még az agyműködést és a

tápanyagfelvételt is javítja.

Az anyagcsere-folyamatokra és a kalóriaégetésre gyakorolt hatása a benne lévő közepes láncolatú zsírsavaknak köszönhető. Ezeket – ellentétben más típusú zsírokkal – nem raktározza el a szervezet, helyette energiává alakítja át.

A zsírsavak nagy része egyébként laurinsav, ami rendkívül egészséges, és antimikrobális tulajdonságokkal bír: hatásos a vírusos fertőzések ellen.

Sokszor halljuk azt a figyelmeztetést, hogy ne igyunk kávét éhgyomorra, mert savas természete miatt károsítja azt. Ennek ellenére sokan mégsem tudnak lemondani róla. Ebben az esetben szintén érdemes egy kis kókuszolajat beletenni, így kevésbé árt a gyomrunknak.

Mennyi az annyi?

A mennyiség attól is függ, hogyan reagál rá a szervezet, mivel a kókuszolaj természetes hashajtó, és sokak számára a kávé is hasonlóan működik. A szervezetnek hozzá kell szoknia a különös pároshoz, ezért érdemes

egy kis evőkanállal kezdeni,

és utána fokozni a bevitelt.

Persze ebben az esetben sem szabad átesni a ló túloldalára: ha naponta 5-6 kávét is megiszik, nem kell minden alkalommal két evőkanállal is beletennie. Maradjon meg inkább a napi egy kókuszolajos feketénél.

Energiabomba-recept

Tegyen egy kis evőkanál kókuszolajat vagy kókuszzsírt a csésze aljára, öntse rá a kávét, és keverje össze. Ennyire egyszerű!

Ám, ha inkább valami

finomabbra vágyik,

akkor vegyen 1/5 evőkanál kókuszolajat, 1/5 evőkanál tejet, fél evőkanál mézet és egy kis jeget. Adja hozzá a kávéhoz, keverje jól össze, és az eredmény egy frissítő nyári ital, amely még energiát is biztosít.

Méz helyett persze használhat édesítőt, kókuszcukrot, de tehet bele egy kis fahéjat, borsmentát vagy vaníliát is.

Ha összeturmixolja, akkor egy habos, krémes ital lesz a végeredmény, amelyet még a divatos kávéházak is megirigyelnének.