Íme az új trend: szivárványszínű tészta

Vágólapra másolva!
Számos különös trendről hallottunk már a csillámporos kávétól kezdve a fekete fagylalton keresztül egészen a hableánypirítósig. Ezek a különös, de annál feltűnöbb fogások és italok uralják az internetet, és úgy tűnik, a hódítás folytatódik. Íme a legújabb őrület: a szivárványszínű, vagyis unikornistészta. De vajon mennyire egészséges? Valójában teljesen!
Vágólapra másolva!

Első ránézésre talán nem is gondolná, de az unikornistészta egyáltalán nem tartalmaz mesterséges színezőanyagot. Bár, hogy pontosak legyünk, elkészítheti azzal is, ám inkább maradjon a természetes összetevőknél.

Forrás: The Indigo Kitchen

Mindössze egy csomag üvegtésztára, egy lilakáposztára és egy kis citromlére lesz szüksége hozzá. Ahhoz, hogy a tészta színe lila legyen, a vizet a felvágott

káposztával együtt kell felforralni.

Ezután csak bele kelle tennie a tésztát, és főzni, amíg megpuhul. Ha pedig azt szeretné, hogy kék legyen, csupán egy kis citromlevet kell rácsepegtetnie.

A lilakáposztában lévő természetes színezék az antocián, amely savas vagy lúgos anyaggal érintkezve megváltoztatja a színét.

Ez a magyarázata annak, hogy miért lesz kék, amikor citromlevet adunk hozzá.