TOP 3 sajt- és ételpárosítás

sajt
Vágólapra másolva!
A hírekből és az éttermek kínálatából láthatjuk, hogy a gasztronómia fejlődése nem áll meg: folyamatosan jönnek az újabbnál újabb fogások és ételpárosítások. Ám a konyhánkban már más a helyzet, hiszen hétközben nincs túl sok időnk újításokkal foglalkozni. Örülünk, ha néhány egészséges alapanyagot sikerül megvenni a piacról. Ám a szabadság alatt vagy a hétvégék alkalmával érdemes ellesni néhány reform receptet, hiszen egy hétköznapi alapanyag, például a sajt felhasználásával is olyan fogásokat készíthet, amelyek függővé teszik a családot.
Vágólapra másolva!
Forrás: The Guardian

Sült feta fügével

Hozzávalók:

  • 200 g feta
  • 4 evőkanál méz
  • 1 evőkanál melasz, a legjobb a gránátalma
  • 1 evőkanál rózsaszín bors
  • 250 g szőlő
  • 3 füge
  • 3 evőkanál balzsamecet
  • 1 marék dió
  • 1 fej radicchio saláta

Elkészítés:
Melegítse elő a sütőt 200 fokra. Tegye a fetát egy sütőedénybe, rá a mézet és a melaszt. Süsse 20-30 percig, amíg aranyban lesz. Vegye ki a sütőből és szórja meg a borssal.

Béleljen ki sütőpapírral egy tepsit, tegye rá a szőlőt és a fügét, rá a mézet és a bazsamecetet, azután süsse 20-30 percig.

A radicchio salátáról szedje le a leveleket, és áztassa be egy tál jéghideg vízbe. Tegye a sült fetát egy tálra a szőlővel, a fügével és a dióval együtt. Tálalja a radicchio saláta leveleivel.

Forrás: The Guardian

Őszibarackos-gorgonzolás bagett

Hozzávalók:

  • 100 g gorgonzola, vékonyra szeletelve
  • 1 bagett
  • 2 darab őszibarack, vékonyra szeletelve
  • őrölt fekete bors
  • friss bazsalikomlevelek

Elkészítés:
Vágja fel a bagettet, tegye bele a sajt-, végül a barackszeleteket. Szórja meg borssal és bazsalikomlevelekkel.

Forrás: The Guardian

Citromos-mézes halloumi sajt

Hozzávalók:

  • 225 g halloumi sajt
  • 1-2 evőkanál olívaolaj
  • 1 citrom leve és reszelt héja
  • 1 evőkanál méz
  • 1 evőkanál friss oregánólevél
  • citromszeletek a díszítéshez

Elkészítés:
Szeletelje fel a halloumit, azután melegítse fel az olajat, és süsse a sajt mindkét oldalát körülbelül 2 percig.

Tegye a citromlevet egy tálba, adja hozzá a mézet, és keverje jól össze. Forgassa meg benne a sajtot, azután rendezze egy tányérra. Szórja meg citromhéjjal és oregánólevelekkel, tálalja citromszeletekkel.