Gordon Ramsay dobogó kígyószívet kóstol - videó

Gordon Ramsay
Vágólapra másolva!
Biztosan ön is hallott már rémtörténeteket arról, hogy Vietnámban megisszák a kígyók vérét, megeszik a különböző testrészeiket. Ez nem egyszerű horrorsztori, amivel egymást ijesztgethetjük, hiszen ott a kígyófogyasztást a férfiassággal kapcsolják össze. Ám nem a kígyóleves a legrosszabb, amely ételként az asztalra kerülhet. Ezt Gordon Ramsay is megtapasztalta.
Vágólapra másolva!

Mielőtt kivágnák a kígyó szívét, először egy éles késsel elvágják a nyakát, a vérét pedig egy tálba folyatják. Ezt követően egy újabb vágást ejtenek a testén, majd

eltávolítják a szívét is.

Ezután elkezdik megtisztítani a testet úgy, mint egy halat, feldarabolják, és beleteszik egy tál forró vízbe. Így készítik a kígyólevest.

Már maga az előkészítési folyamat is túl bizarr egy európai ember számára, és akkor a szív még az asztalra sem került.

Sem a vér, sem az epe nem megy kárba, a legtöbb helyen vodkával összekeverve tálalják.

A kígyó szívét is egy felespohárba teszik, öntenek rá egy kis vodkát, így egy hajtásra meg tudják inni. A helyiek szerint az a legjobb, ha a szív végigsiklik az ember nyelőcsövén.

Nézze meg, hogyan ízlett a híres Michelin-csillagos séfnek, Gordon Ramsay-nek a kígyószív.