Íme hazánk legjobb borai

bor, fehérbor
Vágólapra másolva!
Néha – főleg egy stresszes munkanap után – legszívesebben csak hátradőlnénk a hintaágyban, és pihenésképp elkortyolnánk egy zamatos bort. Ám a tétel kiválasztásával már gondban vagyunk: melyik pincészet melyik nedűjét kóstoljuk meg? Itt van néhány tétel, amelyek kivívták hazánk elismerését. Ha ezeket választjuk, garantáltan nem nyúlunk mellé. 
Vágólapra másolva!

Ma ismertették Budapesten A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett Országos Borverseny (OBV) eredményeit.

Az OBV valójában nem egy önálló verseny, hanem egy háromszintű országos

versenysorozat csúcsrendezvénye:

a termelők a helyközségi, illetve borvidéki versenyeken már eredményesen szerepelt tételeikkel vesznek részt.

Forrás: Shutterstock

Az 51 fős zsűri összesen 223 borászat 770 tételét értékelte. Ez azt jelenti, hogy a résztvevők száma közel 15%-kal, a nevezett tételek száma pedig mintegy 25%-kal növekedett a tavalyi évhez képest.

A hagyományos bírálati kategóriák legjobbjai – fehérborok, rozék, vörösborok, természetes édes borok, pezsgők, illetve gyöngyözőborok – mellett különdíjat kapott a hazai nemesítésű fajtából készült legjobb illatos fehérbor, a Kárpát-medencei fajtából készült legjobb száraz fehérbor, a legjobb kékfrankos, valamint a legjobb biobor is.

Összesen 3 nagy aranyérmet, 119 aranyérmet és 112 ezüstérmet osztottak ki.

A legjobb fehérbor díját a Varga Pincészet vihette haza Aranymetszés Friss Olaszrizling 2017 elnevezésű tételével. A legjobb rozébor a Paulus Rosé 2017 a Paulus Molnár Borháztól, illetve Várszegi Pincészet Rosé 2017 tétele lett.

A Mészáros Borház nyerte el a legjobb vörösbor díját Bodzási Kékfrankos 2015 nevű borával, míg a legjobb gyöngyözőbor a Gyöngyike 2017 lett a Fodorvin Családi Pincészettől.

A legjobb pezsgő díját is átadták,

amelyet a Légli Szőlőbirtok VILLA BOCLAR 2013-as pezsgője érdemelt ki. Valamit kiválasztották a legjobb természetes édes bort is, amely a Budányi Pincészet 6 puttonyos Aszúja lett 1999-ből.

További díjak:

  • A legjobb illatos fehérbor, hazai nemesítésű fajtából: Garamvári Szőlőbirtok / Irsai Olivér 2017
  • A legjobb nagy száraz fehérbor, Kárpát-medencei fajtából: Tornai Pincészet / Top Selection Aranyhegy Juhfark 2016
  • A legjobb kékfrankos: Mészáros Borház / Bodzási Kékfrankos 2015

Különdíjak:

  • A legjobb biobor: Pendits / Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013
  • Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. különdíja: Szászi Birtok / Badacsonyi Rózsakő 2017
  • Smile Wine 2018 Hungary Különdíj: Takler Borbirtok / Szenta-hegyi Kékfrankos 2016
  • A WINEDATA különdíja: Petrény Winery / Egri Cabernet Franc Superior 2011
  • A Takarékok Fehérbora: Bárdos és Fia Pincészet / Chardonnay „Selection" 2016
  • A Takarékok Rozébora: Koch Borászat / Frisch Rosé Cuvée 2017
  • A Takarékok Vörösbora és egyben A Takarékok Bora 2018: Ikon Borászat / Tulipán 2012
  • A legeredményesebb 1000 hektoliter alatti termelő: Budányi Pincészet

A 2018. évi Országos Borverseny legeredményesebb borászatának a Mészáros Borház bizonyult.