Mától csak ebből a zöldségből készít salátát

retek
Vágólapra másolva!
Faluhelyen (és számos városban is) a nagymamák még mindig úgy élnek, mint régen: hiába a zöldséges és gyümölcsös standok kínálata, ők inkább megtermelik maguknak az alapanyagokat. Emlékszem, gyerekként milyen izgatottan vártam, hogy végre beérjen az eper, azután a málna, végül pedig a szőlő. Mindig kilógtam a kertbe, hogy lecsippenthessek néhány szem édes gyümölcsöt. Hasonló lelkesedéssel vártam például a retek érését is, hiszen nincs is jobb a nagymama házi zsírjával megkent, retekkel megpakolt kenyérnél. 
Vágólapra másolva!

A retek lehet fehér, piros, lila vagy fekete, esetleg hosszúkás, hengeres vagy kerek. Fogyaszthatjuk nyersen a szendvics mellé, főzve vagy pácolva; ki hogy szereti. Gyakorlatilag mindegy, milyen formában kerül az asztalra, a lényeg, hogy ott legyen. Ha rájön, milyen sok egészségügyi hatása van, többé nem lesz kérdés: a reteknek örök helye van az étrendben.

Forrás: Shutterstock

Nagyon jó a máj és a gyomor számára, emellett hatásos méregtelenítő: tisztítja a vért, eltávolítja a méreganyagokat a szervezetből.

Segíti a fogyást:

sok vizet tartalmaz, hamar eltelít, magas a rosttartalma és alacsony a glikémiás indexe, tehát fokozza a rendszeres bélmozgást, illetve növeli az anyagcsere hatékonyságát.

Antocianinokat is tartalmaz, amely egyfajta falvonoid: nem csak a színét adja a reteknek, de számos egészségügyi tulajdonsággal is bír. Gazdag C-vitaminban és folsavban, nagyon jó káliumforrás, amely fellazítja az ereket, fokozza a véráramlást, így vérnyomáscsökkentő.

A benne található C-vitamin, foszfor, cink és B-komplex vitaminok jó hatással vannak a bőrre.

Mivel rendkívül jó fertőtlenítő és méregtelenítő, ezért a reteklé hatékony a láz ellen is. Továbbá vízelhajtó tulajdonságai segítenek eltávolítani a vesékben felhalmozódó toxinokat.

Ezért próbálja ki már a hétvégén ezt a receptet!

Forrás: Bon Appetit

Tavasszal és a nyár elején a hónapos, a vaj- és a jégcsapretek a sláger, míg ősszel a sör-, télen pedig a fekete retek. Így szinte egész évben fogyaszthatjuk a csodazöldséget.

Frittata retekkel és spenóttal

Hozzávalók:

  • 280 g spenót
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 3 csomó retek, apróra vágva
  • 1 nagy póréhagyma, vékonyra szeletelve
  • 1 nagy zellerszár, vékonyra szeletelve
  • 1 csilipaprika, apróra vágva
  • ½ teáskanál garam masala
  • só, frissen őrölt bors
  • 8 tojás, felverve
  • kaporágak, bazsalikomlevelek és feta a tálaláshoz

Ha nincs kéznél garam masala, amely egy rendkívül népszerű indiai fűszerkeverék, akkor használjon helyette borsot, fahéjat, kardamomot, köményt és szegfűszeget.

Elkészítés:

Melegítse elő a sütőt 176 fokra.

Melegítse fel az olajat egy serpenyőben, és pirítsa a retket 3 percig. Forgassa át, azután pirítsa még 3 percig.

Vegye kisebbre a lángot, és adja hozzá a póréhagymát, a zellert és a csilit. Pirítsa 6-8 percig. Keverje hozzá a garam masalát, és főzze még 1 percig. Azután adja hozzá a spenótot, sózza, borsozza, és főzze további 1 percig.

Vegye le a tűzről, keverje hozzá a tojásokat, azután tegye egy tepsibe, és süsse 12-18 percig. Hagyja kihűlni, majd tálalja kaporral, bazsalikommal és fetával.