Csúcsra jár a kultúra és a gasztroélmény Siófokon

Egy Csipet Nádas csirkemell
Egy Csipet Nádas csirkemell.
Vágólapra másolva!
Lassacskán az egész országot eléri az elmúlt évek gasztroforradalma, így a balatoni vendéglátóhelyek is jócskán megváltoztak az elmúlt évtizedben. A hekket és sültkrumplit árusító egyenbüfék mellett egyre több az egyedi ízeket és minőségi alapanyagokat használó étterem. Már jócskán rácáfol a korábbi sztereotípiákra Siófok is, amely idén ünnepli várossá avatásának 50. évfordulóját és a minden hétvégére kijutó izgalmas programok mellett legalább annyira izgalmas gasztroélményeket is kínál.
Vágólapra másolva!

Érdekes színt hozott a nyárba a Siófok 50 programsorozat, mert nem csak a top magyar zenészek, például a szintén 50 éves Ákos egy nagykoncert erejéig, de még komplett színházak is a városba költöztek.

Július 7-én indítja nyári balatoni szezonját a Budapesti Játékszín a siófoki Színparton, mindjárt az egyik sikerdarabbal, a Primadonnák, amelyben Nagy Sándor, Szente Vajk és Lévay Viktória játszák a főbb szerepeket. Ezekhez a programokhoz ad izgalmas körítést Siófok egyre izgalmasabb kulináris kínálata.

Minden túlzás nélkül Balit idézi például a siófoki szállodasor modern minimalista superior szállodája, a Mala Garden. Éttermük is ennek megfelelően izgalmas, akad bőven kulináris felfedezni való.

A konyhában elsősorban a keleti hatás érvényesül, de a több, mint ötven ételt felsoroló étlapon ott vannak a magyar konyha jellegzetességei és mediterrán stílusú ételek is.

Czövek Róbert üzletvezető szerint fontos, hogy az autentikus thai-indonéz ízvilág mellett a hagyományos ízek kedvelői is megtalálják a kedvükre való ételeket, természetesen a legmagasabb minőségű alapanyagokból. Így az indonéz sült rizs, a Nasi Goreng mellett jól megfér az étlapon a cigánypecsenye vagy az Angus hátszín. Ez utóbbihoz a húst évek óta egy balatonfenyvesi farmról szerzik be.

Az alapanyagok jelentős része helyi termelőktől érkezik, de minden esetben a minőség a legfontosabb szempont. Így például az étlap egyik sztárja, a Maldív tonhal hetente frissen érkezik egyenesen a párizsi piacról.

Nyáron a szállodához tartozó cukrászda, a Mandara Café is bisztróvá alakul, itt egy szűkített étlappal dolgoznak. Főként könnyedebb ételeket, tésztát, salátát és frissensülteket szolgálnak fel.

Néhány kilométerre Siófoktól, a töreki erdő szélén áll a Majoros család étterme az Egy Csipet Nádas. A korábban borozóként működő helyet öt éve vette át Majoros Attila, aki már gyerekkorában is itt töltötte a nyarakat.

A legújabb trendeket figyelembe véve alakította ki az étterem arculatát, amely egyre inkább lépked a manufaktúra irányába. Büszkén meséli, hogy egyre több alapanyag terem meg a kertben, a májpástétomhoz kínált birslekvárt anyukája csinálja, az ételeket saját termesztésű fűszerekkel ízesítik, és az italkínálatban a hagyományos üdítők helyett, olyan szörpök szerepelnek, amelyeket Attila felesége készít.

Az Egy Csipet Nádassal nem az a céljuk, hogy egyedi ízeket hozzanak létre, hanem hogy egy olyan éttermet csináljanak, ahová akár ők is szívesen elmennének a családdal. A kicsi, de friss és változatos étlap minden hétvégén kiegészül egy tematikus kínálattal, legyen szó faszénen sütött húsokról, street foodról, vegetáriánus ételekről, vagy halakról.

Egy Csipet Nádas csirkemell. Forrás: Origo

Aki a Siófoki koncertek, vagy szabadtéri színházi előadások előtt hagyományos magyaros ízekre vágyik, annál a János Vendéglő ételei lesznek a befutók. Az 1997 óta működő kockásterítős vendéglátóhelyet két éve újították fel. Sokan a "János tatárját" igazi különlegességnek tartják, friss, ízes és nagy adag. Itt a borjú paprikást kapros galuskával szolgálják fel, a halászlevet pedig balatoni pontyból készítik. Az összes étel elkészítésénél törekednek arra, hogy az alapanyagokat helyi termelőktől szerezzék be. Egész évben működik az étterem, a fogadtatás barátságos, az adagok hatalmasak és a kiszolgálás még akkor is gyors, ha éppen tele van az étterem.

Kovács János, az étterem tulajdonosa nem akármilyen elismerésben részesült, ő vehette át 2018-ban a Pro Turismo díjat Siófok polgármesterétől.

Mandara Livornói halleves. Forrás: www.szabo-miklos.hu/Szabo Miklos

Hiába a trendek, a street food, a Balaton-parti fine dining, Siófok és környéke nem maradhat igazi jó lángos nélkül.

Aki a legjobbat akarja, annak Széplakra érdemes mennie, itt találni az ország egyik legjobb lángosozóját. A Széplaki lángos büfé 34 éve működik, és 2013-ban megkapta a Balaton legjobb lángosozója címet.

A büfét Csaba Károlyné és lánya, Henriett üzemelteti. Az édesanya 34 évvel ezelőtt egy budapesti piacon ette azt a lángost, aminek a receptjét megszerezte és azóta is használja. Az üzletet ma már lánya vezeti, aki szerint a titkos recept mellett a megfelelő liszt és a megfelelő zsiradék is fontos a tökéletes lángoshoz. A hagyományos - sajtos, tejfölös, fokhagymás- mellett folyamatosan kísérleteznek új ízekkel. Nagy kedvenc a strandolók körében a kapros juhtúrós, valamint a görögös lángos.

Húsimádóknak pedig ott a chilibabos és a csülkös verzió. Ez utóbbi hatvan hetven dekás étel, Henriett szerint, aki ezt megeszi az egy ideig biztosan nem éhezik meg.

Csak a nyári szezonban vannak nyitva, ilyenkor azonban napi két-háromszáz lángos is megsül.

További információ: www.hellosiofok.hu , www.siofok50.com
Facebook: https://www.facebook.com/hellosiofok/