Gyurmázás a konyhában

gnudi
Vágólapra másolva!
A világ tele van számos csodálatos dologgal, és akkor a különböző nemzetek konyháiról még szó sem esett. Persze imádjuk a jó magyar ételeket, hiszen gulyásleves folyik az ereinkben, ám néha azért nem baj, ha egy kicsit elcsábulunk, és kipróbáljuk más népek fogásait is. Például a gnudit.
Vágólapra másolva!

A gnudi (amit nyudinak ejtenek) valójában egy ricottás gombócot takar, amelyet a gnocchihoz szoktak hasonlítani.

Ez egy toszkán specialitás,

amit eredetileg csúcsminőségú olívaolajjal és parmezánnal készítenek. Kifordított raviolinak is hívják, hiszen olyan, mintha annak a töltelékét rágcsálnánk.

Van, aki spenóttal vagy sóskával készíti, illetve magában fogyassza szívesen, míg mások el nem hagynák mellőle a házi paradicsommártást. Annyi recept kering már a köztudatban, hogy nyugodtan kiválaszthatjuk a szánk ízének megfelelőt.

Bárhogy is, annak, aki szereti a pikáns ízeket, érdemes egy kis csilit is belekevernie a gombócok „tésztájába".

Elkészítése valójában gyors és egyszerű, maximum a gombócok megformálása rabolhatja az időnket, de ebben a gyerekek is bármikor szívesen segítenek.

Próbálja ki!

Forrás: Food52

Gnudi

Hozzávalók:

  • 500 g ricotta
  • 50 g parmezán sajt, reszelve
  • szerecsendió
  • 500 g búzadara
  • 40 g vaj
  • 8 darab zsályalevél

Elkészítés:

Tegye a ricottát egy szitába egy tál fölé, és hagyja lecsöpögni. Ez körülbelül 30 perc. Keverje össze a parmezán sajtot, egy csipet sót és egy csipet szerecsendiót egy tálban. Azután keverje hozzá a ricottát is.

Gyúrjon golyókat a sajtos-rocittás keverékből, utána öntse a búzadara felét egy tepsibe. Tegye bele a golyókat, és öntse rájuk a maradék búzadarát, hogy teljesen elfedje őket.

Érdemes lefedni, és három napig a hűtőben tárolni, ám ha azonnal elkészítené, persze az is lehetséges.

Forraljon fel egy serpenyőben 75 ml vizet, majd adja hozzá a vajat és a zsályaleveleket. Keverje jól össze, és amikor a vaj megolvadt, tegye félre.

Főzze meg a gnudikat sós vízben: ha a felszínre úsznak, vegye ki őket egy szűrővel. Tegye vissza a tűzre a vajas keveréket, és fürdesse meg benne a gombócokat: hagyja néhány percig rotyogni.

Tálalja paradicsomos mártással, vagy szórja meg egy kis szerecsendióval.