Tudja, melyik Magyarország legjobb pezsgője?

Kreinbacher Birtok, Prestige Brut
Vágólapra másolva!
Idén közel tizenhétezer nevezés érkezett a legnagyobb borversenyként ismert Decanter World Wine Awards 2018-ra. A Kreinbacher Birtok tradicionális pezsgőjét 97 pontra értékelte a zsűri, így kategóriájának legjobbjaként platinaérmet kapott.
Vágólapra másolva!

A DWWA az egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi megmérettetés: idén 61 országból, összesen 16 903 bort és pezsgőt zsűriztek. A versenyen először országonként, ezen belül borvidékenként, szín és szőlőfajták szerint, vakon pontozzák a tételeket. A zsűritagok közösen döntenek az érmekről, aranyérmet a 95 pont feletti boroknak ítélhetnek oda.

A Kreinbacher Birtok platinaérmes pezsgője, a Prestige Brut Forrás: Barbay Csaba - Flashback

A második körben az aranyérmeseket kóstolják újra: a zsűripanel ekkor választja ki a kategória legjobbjait, a platinaérmes borokat és pezsgőket.

A Kreinbacher Prestige Brut 97 ponttal jutott a második fordulóba, ahol platinával díjazták.

A tavalyi siker és az akkori meglepően erős 95 pontos eredmény után a somlói birtoknak másodjára is sikerült az aranyéremesekhez képest szintet lépnie, ezúttal még magasabb pontszámmal. Ráadásként a

Kreinbacher Brut Classic pezsgőjével egy ezüstöt is elhozott.

Legkiválóbb tételük, a Prestige Brut, tradicionális módon, palackos erjesztéssel és érleléssel készül. A fő szőlőfajta a furmint, amelyet a chardonnay egészít ki. A házasítást minimum 24 hónapig érlelik seprőn. A DWWA csodás, komplex illatát, remek intenzitását és kifinomultságát emelte ki jellemzésében.

– mondta Prisztavok Zoltán, a Kreinbacher Birtok kereskedelmi- és marketingvezetője.

Platinaéremmel jutalmazták továbbá a Szent Tamás Pincészet 2016-os Mád késői szüret borát, a Sauska Tokaji Aszú 6 puttonyos, 2013-as évjáratát és a Figula Köves tételt 2016-ból. Tokajban négy aranyérem született, a somlói borvidékről a Tornai Pincészet Top Selection Grófi Juhfark 2016-os évjárata ezüsttel, a Kreinbacher Juhfark Selection 2015 bronzéremmel szerepel a díjazottak között.