Itt ehet jót idén a Balatonnál

Balatoni Gasztrotérkép
Vágólapra másolva!
Izgalmas újdonságokkal jelentkezik a Balatoni Gasztrotérkép: mostantól egy kattintással fellelhetjük a fiatal hazai vállalkozók új helyeit, a friss nyitásokat, és persze a már megszokott prémium-vendéglátóhelyeket. A papíralapú kiadvány több száz ponton elérhető a balatoni régióban és a fővárosban.
Vágólapra másolva!

120 ezer példányban, összesen 64 vendéglátóhellyel a „fedélzeten" jelent meg az idei Balatoni Gasztrotérkép, amelyben rengeteg újdonság szerepel.

Balatoni Gasztrotérkép Forrás: Balatoni Gasztrotérkép

A résztvevő balatoni szolgáltatók palettája igen színes: éttermek, borászatok, szálláshelyek, cukrászdák, illetve pálinkafőzde is szerepel a Gasztrotérképen.

A régi balatoni „zászlóshajók" mellett megjelennek az izgalmas újdonságok is, mint a Csóka Fészek Étterem és Kávézó, a Brix Bistro, a Vánkos vagy a Neked Főztem Reggeli és Burger.

A készítők piktogramokkal segítik a tájékozódást: idén már a vegetáriánus kínálattal rendelkező helyeket is jelölik. A digitális változatban külön kiemelik, hol lehetséges bankkártyás fizetés, melyek az akadálymentesített szolgáltatók, és persze feltüntetik, hogy melyik vendéglátóhely

kutyabarát, hol van gyerekmenü,

panoráma, pincészet/borbolt, szálláshely, melyek az új nyitások, és a szezonálisan nyitva tartó egységek.

– vélik a Balatoni Gasztrotérkép készítői, Szauer Judit alapító, gasztro-kommunikációs szakember, valamint Budavári Dóra, társalapító és főszerkesztő.

A Balatoni Gasztrotérkép Applikáció ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ből.

A kiadvány bárki számára elérhető

a Gasztrotérkép weboldalán, az ingyenes papíralapú térkép pedig június 1-től érhető el – angolul és magyarul – több mint 120 kiemelt balatoni és több tucat budapesti turisztikai ponton: a balatoni régióban lévő MOL töltőállomásokon, a Nagyon Balaton fesztiválsorozat egyes rendezvényein, valamint a Gasztrotérképen szereplő 64 partnernél is.