Növényből készült pohárból ihatunk sört

HEINEKEN
plakat-kv
Vágólapra másolva!
Ezeken a szórakozóhelyeken növényből készült poharakból ihatjuk a sört, amelyek szó szerint bomlanak utánunk. Előállításuk jóval környezetbarátabb, mint a műanyag poharaké, illetve 500 év helyett 3 hónap alatt komposztálódnak.
Vágólapra másolva!

A napokban meghirdetett „műanyagpohár-mentes május" mozgalomhoz indulásként négy fővárosi szórakozóhely, a Grund, a Kobuci Kert, a Rácskert és a Zöld Küllő csatlakozott. Ezeken a helyeken május 7-től a sört már egyedi, „Lebomlok érted!" szlogennel ellátott, egyszer használatos PLA poharakban szolgálják fel.

Forrás: HEINEKEN

A PLA a politejsav angol rövidítéséből ered, amely az egyik legfontosabb biológiai úton, komposztálással lebontható anyag.

A poharak előállítása jóval környezetbarátabb, mint a klasszikus műanyag fajtáké:

a teljes gyártási ciklus során 80-90%-kal kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe. Arról nem is beszélve, hogy megfelelő körülmények között

3 hónap alatt teljesen lebomlanak,

míg ehhez a sztenderd műanyag poharaknak 500 évre van szükségük.

– mondta José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.

A kampány indulási dátumai vendéglátóegységenként eltérhetnek.