Ön is elköveti ezeket a hibákat sütés közben?

Vágólapra másolva!
Ön is járt már úgy, hogy sietett a süteménnyel, ezért kihagyott néhány mellékesnek tűnő utasítást? Esetleg nem vette figyelembe a tepsi méretét vagy a hozzávalók hőmérsékletét? Akkor bizony elkövette a legalapvetőbb hibákat a konyhában!
Vágólapra másolva!

Akár hiszi, akár nem, a receptek bizony becsapósak egy avatatlan szem számára. Így sokszor olyan hibákat is elkövetünk, amelyeknek nem is vagyunk tudatában. Vegyük például a vesszőket. Noha a recept nem egy nyelvtani teszt, a vesszőket azért érdemes figyelembe venni, például a következő esetben: 1 csésze dió, apróra vágva. Ez azt jelenti, hogy az egész diót kell kimérni, majd apróra vágni, hiszen egy egész csésze dió nem egyenlő egy csésze apróra vágott dióval. Az utóbbi jóval nagyobb adag.

Forrás: shutterstock.com

A következő hiba, hogy figyelmen kívül hagyjuk az összetevők hőmérsékletét. Ha például kalácsot sütünk, azt hideg, míg ha kelt tésztát, azt meleg hozzávalókból tesszük. Emellett persze az utasításokat sem szabad félvállról venni:

ha a recept szerint át kell szitálni a lisztet, akkor ne hagyjuk ki belőle ezt a lépést csak azért, mert spórolni szeretnénk az idővel.

Ám az is előfordul, hogy bizonyos lépések azért maradnak ki, mert nem olvassuk el az egész receptet, csak nekiállunk elkészíteni az ételt. Aztán félúton rájövünk, hogy a következő hozzávalót csak azután kellett volna beletenni, miután fél órát pihent a tészta.

Küszöbölje ki a figyelmetlenségből eredő hibákat, és olvassa el az egész receptet. Olyan „apróságok" mellett sem szabad elmenni, hogy az evőkanál nem egyenlő a púpozott evőkanállal. Különösen a lisztnél és a cukornál okoz problémát, ha nem pontos a mennyiség.

Mindig ellenőrizze a cukorszemcséket! Forrás: www.buzzfeed.com

Ön rendesen el szokta dolgozni a vajban a cukrot? Nem csak addig kell keverni, míg krémes lesz, hanem amíg feloldódik a cukor. Először állítsa alacsony fokozatra a konyhai robotgépet, majd apránként növelje a sebességet. Utána morzsoljon szét az ujjai között egy kis darabka krémet: ha alig érzi a cukorszemcséket, akkor jó!

Előmelegített sütőt ír a recept? Nem véletlenül! Ha hideg sütőbe tesszük a tortát, a süteményt vagy a pitét, akkor előfordulhat, hogy nem jön fel szép magasra a tészta.

Szintén hibát követ el, amikor kinyitja a sütőt, hogy ellenőrizze a süteményt. Emiatt ugyanis csökken a hőmérséklet, így meghosszabbodik a sütési idő, nem fog feljönni a tészta, sőt még száraz is lesz, mivel a nyitott ajtón kiszökött a gőz.

A türelmetlenség is egy hibaforrás. Például, amikor nem várja meg, hogy kihűljön a torta, hanem azonnal rákeni a mázat. Így az megolvad, és nem lesz szép egyenletes. Továbbá

mindig ellenőrizze az alapanyagok szavatosságát,

különösen a sütőporét, ha azt akarja, hogy kidagadjon a süti a tepsiből. Ellenőrizni kell a sütőforma méretét is, hiszen a desszert hozzávalóinak mennyisége és a sütési idő is ehhez igazodik. Ha a recept külön kiemeli a méretet, akkor annak megfelelően válasszon tepsit vagy sütőformát.