Budapesti csapat nyert a Közétkeztetési Szakácsversenyen

Vágólapra másolva!
A háromfordulós versenyen összesen 52 csapat indult, de csak 12 mérhette össze tudását a budapesti SIRHA kiállításon, az országos döntőn. A megmérettetés első helyezettje az Eurest Budapest csapat lett.
Vágólapra másolva!

A Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018 országos döntőjének témája idén: „Tavaszváró ételek a hagyomány és a megújulás jegyében". A megmérettetést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Közétkeztetők, Élelmezésvezetők Országos Szövetsége (KÖZSZÖV) szervezte. A háromfordulós versenyben összesen 52 csapat indult, közülük a régiós elődöntőkön a legjobbnak bizonyult 12 páros mérhette össze tudását a február 9-i döntőben, a budapesti SIRHA kiállításon.

Közétkeztetési Szakácsverseny 2017-2018 Forrás: Nébih

A menühöz kötelezően felhasználandó alapanyagok, a csirke, vagy afrikai harcsa, a friss paraj és/vagy spárga, szezonális gyümölcs és/vagy zöldség, illetve a rizs vagy tészta voltak. Emellett persze használhattak más élelmiszereket is, ám

a felhasznált alapanyagok beszerzési ára nem haladhatta meg az egy étkezőre jutó nettó 450 Ft-ot.

A kétfős csapatoknak egy előételt vagy levest, egy főételt és egy desszertet kellett elkészíteniük.

A döntősök ételsorait a szakértőkből álló zsűri értékelte, ahol például Szatmári János, Gulyás Károly, Wolf András, Vomberg Frigyes és Ambrus György is helyet foglalt.

A konyhai zsűri értékelésének szempontjai között szerepelt a szakszerű elkészítés, amely megfelel a mai modern konyhaművészetnek, valamint a tisztaság és a higiénia. Ám azt is figyelték, hogy az étel megnevezése utal-e a felhasznált, fő nyersanyagokra, az elkészített technológiára, illetve hogy a versenyzők betartják-e a kiírt nyersanyagértéket: a módosított recept árkalkulációját be kellett mutatni a zsűrinek.

A győztes csapat Forrás: Nébih

A kostóló szűri értékelésének szempontjai pedig az összetétel, tehát az ételsor megfelelő összeállítása, az újszerűség, kreativitás, vagyis mennyi az új ötlet az ételsorban, emellett az ételek íze, az ételsor összhatása, a komplett ízvilág, valamint a tálalás és a felszolgálás voltak.

A megmérettetést az Eurest Budapest csapat nyerte

a selymes csicsókalevesből, savanyított zöldségekkel tálalt spenótos harcsából és spárgával megbolondított eper krémesből álló menüjével. Második helyen az Eurest Győr páros (melegen pácolt harcsa zöldborsó majonézzel, tanyasi csirkecomb répákkal, karalábékrémes tésztasípok, eperrel) végzett, míg a dobogó harmadik fokára a Hungast Pécs csapat (harcsa tatár salátával, marinált eperrel, zabropogóssal, gyömbéres sült csirkeszárny töltött burgonyatallérokkal, pirított mediterrán zöldségekkel, ropogós habtölcsér, zelleres fehércsokoládé mousse-szal) állhatott fel.

Legjobb előétel díját a Hungast Gyermekmenza Kft. Budapesti csapata (Budapest III. kerület – Lovay Gergely és Bornemissza Ferencné) nyerte el a marinált harcsafilével, gránátalmás, pirított magvas rizstésztával, roppanós zöldspárga javával.

A legjobb főétel a spenótos harcsa lett savanyított zöldségekkel, amelyet az Eurest Budapest csapata (Budapest XVII. és XXIII. kerület – Horváth György és Maros András) készített el, míg a legjobb desszert a ropogós habtölcsér lett zelleres fehércsokoládé mousse-szal a Hungast Pécs csapatától (Berényi Máté és Rigó Norbert).