A közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb szakkiállítása Budapesten

sirha
Vágólapra másolva!
Idén harmadik alkalommal rendezik meg a közép-kelet-európai régió egyik legjelentősebb szakkiállítását Budapesten. A nemzetközi élelmiszeripari és horeca szakkiállításon találkoznak a gasztronómia és vendéglátás szereplői, bemutatkoznak a környék gasztronómiai, élelmiszer-kereskedelmi cégei, a sütőipar, a szállodaszektor, a vendéglátás. A Sirha Budapesten bonyolítják le a Bocuse d'Or magyar döntőjét, illetve az International Catering Cup magyar döntőjét is.
Vágólapra másolva!

Legutóbb két éve, 2016-ban 19 ország közel 400 kiállítója és 34 ország 20 000 szakmai látogatója vett részt a Sirha Budapesten.

A Hungexpo két pavilonjában ismerkedhetünk meg a szakma legfrissebb trendjeivel és legújabb innovációival. Idén a kiállítói kör a bio és saját márkás termékekkel bővül, hangsúlyosabban van jelen a cukrászipar, valamint a sütő- és kávéipar.

A főző show-k és bemutatók mellett a versenyek és szakmai konferenciák között ott szerepel az Innovációs Termékverseny, az International Catering Cup magyar döntője, a Desszert Verseny, a Magyar Pékszövetség termékversenye, a Pataki János emlékverseny, a Közétkeztetési Szakácsverseny, a Nébih és a Pannon Gasztronómiai Akadémia konferenciája élelmezésvezetőknek, február 8-án pedig a Bocuse d'Or magyar döntője.

Nemzetközi Élelmiszeripari és Horeca Szakkiállítás 2016 Forrás: Sirha Budapest

A Sirha Budapest szakkiállítást február 7-9-e között rendezik meg a Hungexpón.