Három Michelin-csillagos séf tesztelte a magyar éttermeket

Costes Étterem
Vágólapra másolva!
Idén közel 20 éttermet tesztelt le egy nemzetközi szaktekintély a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díj átadását megelőző tesztidőszakban a Dining Guide meghívására. Enrico Cerea, Michelin-csillagos séf, Olaszország egyik legismertebb éttermének tulajdonosa többször, inkognitóban járt az előválogatón túljutott éttermekben. Február 19-én kiderül, melyik vendéglátóhely nyerte el a leginkább a neves olasz séf tetszését.
Vágólapra másolva!

Az éttermeket minden évben magyar teszterekből álló csapat válogatja ki a nemzetközi ítész számára. A közel 20 vendéglátóhelyről pontos információt nem adhatnak ki egyelőre, annyit tudunk, három közülük vidéki.

A meglátogatott éttermek listája csak a díjátadón fog kiderülni.

Az év étterme mellett díjazzák az ország legjobb street food helyét, az év szakácsteljesítményét, az év séfjét, az ifjú tehetségét, az év innovatív konyháját, valamint az év legígéretesebb éttermét is. Idei újdonság, hogy életműdíjat is osztanak, valamint díjazzák az év legjobb cukrászdáját.

Enrico „Chicco" Cerea, a három Michelin-csillagos DaVittorio Étterem tulajdonosa. A DaVittorio 1966-ban nyílt, és nemrég ünnepelte 50. évfordulóját. A név – Vittorióhoz – az alapító édesapa emlékét idézi.

Az étterem 1978-ban kapta meg első Michelin-csillagát, és 2010 óta pedig már három csillag jelzi minőségét.

Enrico „Chicco" Cerea, a DaVittorio étterem Michelin-csillagos séfje tesztelte a magyar éttermeket Forrás: Corriereobject.it

Enrico Cerea a szülei éttermében nőtt fel, majd a világ leghíresebb vendéglátóhelyein szerzett tapasztalatot. A családi étteremhez tartozó catering cége olyan ismert embereknek főzött, mint Barack Obama, Bill Clinton, Tina Turner vagy Erzsébet, angol királynő.

A 2017-es, tavalyi átadón a Costes vehette át az év étterme díjat,

a legígéretesebb konyhának a Babel Budapest bizonyult, míg a szakácsteljesítményéért a Bocuse d'Or 2017-es magyar csapatát – Széll Tamást, Szulló Szabinát, Hamvas Zoltánt, Szabó Kevint és Vomberg Frigyest – díjazták.

Tavaly a legjobb vidéki étterem az encsi Anyukám mondta, a balatonszemesi Kistücsök és a tatai Platán lett.

A Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálát 2018. február 19-én rendezik meg.