Nem is gondolná, milyen egyszerű jó rizst főzni

rizs
Vágólapra másolva!
Önnel is előfordult már, hogy a rizs nem épp olyanra sikerült, ahogy elképzelte? Összeragadt, netán kemény maradt, vagy olyan ízetlen lett, hogy egyáltalán nem esett jól? Kétségtelen, hogy nem a legízletesebb köreteink egyike, ám nagyon sok múlik az elkészítés és a fűszerezés módján: ha jól csinálja, fullasztó szemek helyett finom étel kerülhet az asztalára.
Vágólapra másolva!

A rizskészítés első lépése az öblítés. Azért kell hideg, folyó víz alatt átöblíteni az apró szemeket, mert így kisebb az esély rá, hogy összeragad. Azután szűrje le, hagyja lecsöpögni, és tegye át egy lábasba.

Ha szeretné, hogy legyen egy kis íze, akkor sózza, borsozza,

esetleg szórja meg kardamommal vagy összetört fokhagymával!

Azután öntse rá a vizet: egy csésze rizshez másfél vagy egy és háromnegyed csésze hideg víz kell. Barna vagy hosszúszemű fajták – basmati és jázmin – esetén több vízre lesz szüksége. Ráadásul érdemes nagyobb lángon, magasabb hőmérsékleten főzni.

Forrás: Shutterstock

Rövidszemű rizst használnak például Kínában, Japánban és Koreában a szusi elkészítéséhez.

Könnyebben összetapad,

viszont még szobahőmérsékleten sem keményedik meg; finom puha marad. Így evőpálcával is könnyebb elfogyasztani, mint a hosszabb szemű, pergősebb fajtákat.

Fontos, hogy olyan edénybe főzze a rizst, amelynek fedele szorosan illeszkedik, és bent tartja a gőzt.

Főzés közben ne emelje fel a fedőt, különben az összes gőz kiszökik az edényből.

Forrástól számítva várjon 10-12 percet, azután keverje meg villával, és nézze meg az állagát. Amennyiben kellően puha, akkor leszűrheti, és tálalhatja ízlés szerint. Keverje össze egy kis kurkumával és borsóval vagy kukoricával.