Itt kopog az advent, töltse a Gasztrosétányon!

forralt bor
Vágólapra másolva!
Ránézünk a naptárra, és tudatosítjuk: haramosan ez az év is elrepül fölöttünk. Kezdődik az adventi időszak, érkezik a Mikulás, és lassan a karácsony is. Hangolódjon újborral és mézeskaláccsal az áldott és szeretetben gazdag időszakra!
Vágólapra másolva!

Mindenki tele van várakozással, készülődik az ünnepekre. Így van ez az etyeki Öreghegyen, a Gasztrosétányon is, ahol adventi ételekkel kedveskednek a helyiek: lesz malacsült, mézeskalács, újbor és gyümölcskenyér is.

Kóstoljon reneszánsz kori fűszeres bort Forrás: shutterstock.com

A Halmi Pincénél a dió mellé két izgalmas, tradicionális és sokszor kipróbált süteményes receptet is kapunk, hogy otthon magunk is elkészíthessük a finomságokat. Lehet majd élő harmonikazenét is hallgatni, tábortűznél énekelni a gyermek angyalkarral az adventi énekeket, sőt még

mézeskalácsot is díszíthetünk, miközben forró csokit kortyolunk.

A Desszertpince ehető ajándékok vásárával várja a vendégeket, míg a Sobol Pincészet és Erdélyi Ízek Udvara adventi punccsal és

reneszánsz kori fűszeres borral.

A karácsonyvárás és az adventi időszakban nyitott pincékkel várják a vendégeket a borászatok december 2-án 10 órától.