Diétázik, de már a könyökén jön ki a csirkemell? Így dobja fel!

csirke
Vágólapra másolva!
A csirkemellre mindig számíthatunk, amikor egy fehérjediéta napjait tapossuk, vagy egy könnyed vacsorára vágyunk. Ez az étel igazán sokoldalú, hiszen fogyaszthatjuk salátával, megsüthetjük sörben, borban, és olyan fűszerekkel kísérletezhetünk, amivel csak akarunk. Egy idő után azonban elfogy az ihlet, és úgy érezzük, a könyökünkön jön már ki a csirkemell. Akkor jönnek ezek a receptek.
Vágólapra másolva!

Először vegyük olaszosra a figurát egy kis apróra vágott paradicsommal, vöröshagymával és friss bazsalikommal. Ez a három összetevő nemcsak a csirke mellé kiváló, hanem még bruschetta is készülhet belőle. Keverjük össze a hozzávalókat, pirítsunk bagettet, majd tegyük rá feltétnek, és már fogyaszthatjuk is.

Csirkemell szederrel Forrás: www.thekitchn.com

A következő recept hozzávalói a mangó, a koriander és a chilipehely. Egy ideje már szívesen párosítjuk a húst a gyümölccsel, így érdemes ezen a vonalon is tovább haladni. Ha eddig csak narancsot és szilvát párosított a szárnyashoz, kezdjen el más gyümölcs felé is kacsintgatni.

A pritaminpaprikának jó társa a tört mandula. Ez utóbbi nagyszerűen kihozza a csirke ízét.

Ha mégis a megszokottaknál maradna, az apróra vágott narancskockákat ízesítse rozmaringgal és rózsaborssal. A narancsos feltét elegánssá varázsolja a csirkét, így ez bármelyik vacsorán megállja a helyét. Az ananász, a cayenne bors és a menta összehangja pedig azt az érzést keltheti, mintha egy trópusi tengerparton fogyasztanánk el az ebédet. A sárga cseresznyeparadicsom nálunk nem a legelterjedtebb alapanyag, de azért beszerezhető, sőt, akár a saját kertünkben is nevelhetjük. Párosítsuk frissen őrölt fekete borssal és parmezánnal.

Teljes döbbenet a kiwi, a vöröshagyma és a jalapeno

paprika különös összetartása. Ez a merész válogatás biztosan feldobja a csirkét.

Eszébe jutott valaha, hogy az apróra vágott áfonya jól megy a feta sajthoz? Ha szereti az édes és sós ízek keveredését, adja hozzá ezt a kombinációt a csirkéhez. Az utolsó fogás pedig:

szeder, szederlekvár és lime-héj. Keverje össze a lime héját a lekvárral és az apróra vágott szederrel, majd fogyassza feltétként a csirke mellé.

Az első falat egy valódi meglepetés lesz!

Ugyanilyen jól passzol a húshoz a házikészítésű pesztó is.

Házi pesto Forrás: pixabay.com

Házi pesztó

Hozzávalók:

  • 1 csésze friss bazsalikom
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál fenyőmag vagy mandula (elhagyható)
  • 1/3 csésze parmezán sajt, reszelve
  • só és frissen őrölt bors ízlés szerint
  • 1/3 csésze olívaolaj

Elkészítés:

Vágja apróra a bazsalikomot, reszeje le a fokhagymát, aprítsa géppel vagy kézzel a magot, reszelje le a sajtot, és mindezt keverje össze. Ízesítse sóval, borssal, majd adja hozzá az olívaolajat, és dolgozza jól össze. Tárolja a hűtőben.