Borok a legmagasabb magyar termőhelyről

bor
Vágólapra másolva!
Számos szempontból különleges az Eger melletti Nagy-Eged hegy. Magyarország legmagasabban fekvő szőlőtermő területe, ahonnan egyaránt kerülnek ki csúcsminőségű vörösek és kivételes fehérborok is. Ez igazi ritkaság, hiszen általában egy dűlő tulajdonsága vagy csak a kékszőlőknek, vagy csak a fehéreknek kedvez. Itt azonban furmint és kékfrankos is jól érzi magát. A napokban megrendezett Nagy-Eged hegy Mesterkurzuson az Egri borvidék három ikonikus pincészete, a St. Andrea Szőlőbirtok, a Kovács Nimród Winery és a Gróf Buttler Borászat mutatta be borain keresztül, mit is tud ez a különös magaslat.
Vágólapra másolva!

Az Egri borvidék talaja szinte teljes mértékben vulkanikus eredetű, legnagyobb részt riolittufa. A Nagy-Eged hegy alapkőzete viszont üledékes, triász kori mészkő. Már ezzel az egy tulajdonságával is rendhagyó termőhelynek számít a borvidéken, ám van valami, amivel országos szinten is – szó szerint – kiemelkedik társai közül. Hazánkban ugyanis 350 méteres tengerszint feletti magasságban már nem igazán találni szőlőt. A Nagy-Egeden azonban még 500 méterről is szüretelnek.

Forrás: Csepe Erika

Ez nem valami rekorddöntögetési hóbort a környéken: a klíma és a hegy egyéb adottságai, például 20-35 százalékos meredeksége teszi lehetővé a magasba nyúló szőlőtermesztést. A napsugarak szinte merőlegesen érkeznek a dűlőre, a meszes talaj pedig nemcsak a borok szép savszerkezetéhez járul hozzá, hanem a terület hőháztartásához is. A mészkő visszaveri a napfény egy részét, tovább melegítve a felszín közeli levegőt. Mindezek a hatások Magyarország egyik legkiválóbb szőlőterületévé tették a Nagy-Egedet, a gazdák pedig ki is hozzák belőle a legjobbat.

Noha az Egri borvidék a bikavértől vált híressé, kevesen tudják, hogy hagyományosan jóval több fehérszőlőfajta kötődik Egerhez, mint kékszőlő. Amit talán még kevesebben gondolnának, az az, hogy a borvidékről kivételes minőségű furmint is a poharukba kerülhet. Kovács Nimród 2015-ös Furmintja például ilyen. Annak ellenére fantasztikus, hogy 2015 nyara igen tikkasztóra sikeredett, abban az évben rendelték el talán a legtöbb hőségriadót. Kevesebb eső is esett, ám a szőlőnek pont elég volt.

A forróság miatt ez a bor tüzesebb, karakteresebb lett a megszokottnál.

Tartályban és hordóban erjedt, majd további tíz hónapig – szintén hordóban – finomseprőn is érlelték. Illatában mindez érezhető is: az első szippantásoknál a gyümölcsök mellett a hordóhasználatból eredő édes süteményillat is felfedezhető. Ízében szintén nagyon zamatos; izgalmas kortyokkal ajándékozza meg az embert.

Kovács Nimród 2015-ös Furmintja Forrás: Csepe Erika

Szintén furmint az egyik összetevője a St. Andrea Pincészet 2015-ös Mária borának, melyben a magyar szőlő robosztus savait egy világfajta, a chardonnay kerekíti, finomítja. Ez utóbbinak köszönhetően itt már inkább a déli gyümölcsök dominálnak.

Testessége és meleg, édes tónusai miatt egy borvacsora alkalmával már nem salátákhoz, hanem inkább kacsamájas-libamájas falatkákhoz lehet tökéletes választás.

A Nagy-Eged hegy egyébként annyira különleges, hogy ott egyes évjáratokban még a kadarka is botritiszesedik. A Gróf Buttler Borászat 2014-es Kadarka Superior bora egy ilyen évjáratból származik. A szőlőt késői szüretben szedték, amikor az aszúkra jellemző gomba már megkezdte munkáját az ültetvényen. A bor azonban teljesen szárazra erjedt, ám illatában a szamorodni borokat idézi a kissé édes és fűszeres aromájával. Gyümölcsös, komplex bor, hosszú érési potenciállal. Érdemes lenne néhány év múlva újra kóstolni, valószínűleg még akkor sem lenne túl a csúcson.

Mint ahogy Kovács Nimród 2012-es Grand Bleu-jét is érdemes bespájzolni, s felbontás előtt még
néhány évig pihentetni valami sötét és hűvös helyen. A bor száz százalékban kékfrankos szőlőből
készült, amelyhez a gyümölcs

a hegy tetején, 500 méteres magasságban termett.

A művelés nem könnyű ezen a részen, ám a végeredmény mindenért kárpótolja a gazdát. 2012 az ország valamennyi borvidékén szép szüretet biztosított, a Nagy-Egeden is igen érett alapanyagból dolgozhattak. A Grand Bleu nagyon mély, bíborszínű bor, illatában a fekete erdei gyümölcsök dominálnak egy adag szegfűborssal meghintve, s aztán mindehhez jön még egy kis rumosmeggy is. Ízében már inkább az érett szilva és a cseresznye az uralkodó. Idővel egy kis csokoládét is érezni, éppen ezért a magas kakaótartalmú étcsokoládés desszertek tökéletes kísérői lehetnek. Meghálálja a dekantálást, ám ha mégis mostanában szeretnénk kóstolni, mindenképp levegőztessük kortyolgatás előtt.

Forrás: Csepe Erika

Szintúgy érdemes elraktározni a Gróf Buttler Borászat 2013-as Egri Syrah-ját. Pontosabban: beszerezni most, majd jó néhány évre elfeledkezni róla. Ez a legjobb, amit tehetünk vele, és a legjobb ajándék, amit küldhetünk jövőbeni énünknek. A 2003-as telepítés 2013-ban tökéletes gyümölcsökkel ajándékozta meg a pincészetet.

Komplex, ízgazdag bor készült belőlük, fekete ribizlis, áfonyás, szedres illattal, vaníliás, dohányfüstös aromával, határozott savakkal, hosszú lecsengéssel.

Négyéves korában ez a bor iszonyú fiatalnak tűnik, egyértelműen hatalmas érlelési potenciállal bír.

A Nagy-Eged hegyen egyébként átvezet egy túraútvonal is, így akár egy kirándulás alkalmával is felfedezhetjük hazánk legmagasabban lévő szőlőültetvényeit. Hegymászás után pedig meg is kóstolhatjuk a pincészeteknél ezeket a különleges borokat.