Készítsen eredeti olasz lasagnét házi tésztával!

Vágólapra másolva!
Ugyan nem egy bonyolult ételről van szó, mégis nagyon fontos, hogy minden összetevő, tehát a besamelmártás, a bolognai ragu és a tészta is kiválóan sikerüljön, ha ínycsiklandó lasagnét szeretnénk az asztalra tenni. Ehhez az Akademia Italia séfjének, Alessandrónak már megvan a jól bevált receptje, amit mindenkivel meg is oszt.
Vágólapra másolva!

Jó hír, hogy a lasagne-nak megannyi változata van, úgyhogy a vegetáriánusoknak sem kell lemondaniuk erről az ételről, hiszen húsmentesen, finomabbnál finomabb zöldségek felhasználásával is elkészíthető. Bátran használjuk a vöröshagymát, fokhagymát, cukkinit, padlizsánt, sárgarépát, paprikát és a különböző fűszereket is, mint oregánó, bazsalikom, kakukkfű. Ugyanúgy elengedhetetlen a jó minőségű paradicsom konzerv, de megbolondíthatjuk akár vörösbab konzervvel is, sőt vannak akik még mandulát is adnak hozzá. Természetesen ehhez jön még a parmigiano-reggiano sajt, só, bors, olaj, és végül a jó étvágy. Válogassuk tehát bátran a hozzávalókat ízlésünknek megfelelően és merjünk kísérletezni!

Forrás: Akademia Italia

A nézők szeptember 2-án láthatták először az Akademia Italia gasztroműsor 2. évadának első epizódját a TV képernyőkön. Aki lemaradt volna Alessandro értékes konyhai trükkjeiről, az vasárnap 9:40-től a FEM3 csatornán, vagy itt nálunk visszanézheti az adást. Szombaton 11:00-től pedig ismételten vár mindenkit az Akademia Italia a TV2-n újabb receptekkel és érdekességekkel, na meg persze egy kis Itáliával.

Lasagne al forno bolognese

Hozzávalók:

Besamelmártás:

  • tej, 2 l
  • vaj, 140 g
  • liszt, 140 g
  • szerecsendió, 1 teáskanál

Bolognai ragu (800 g):

  • darált sertéshús, 500 g
  • darált marhahús, 500 g
  • hagyma, 1
  • sárgarépa, 1
  • angol zeller, 2
  • vörösbor, 1 dl
  • olaj, 1 dl
  • paradicsom konzerv, 500 g
  • bors

Tészta:

  • liszt, 300 g
  • tojás, 3-4

Plusz:

  • parmezán, 200 g

Elkészítés:

Besamelmártás:
Megolvasztjuk egy serpenyőben a vajat. Amikor teljesen felolvadt, hozzáadjuk a lisztet, majd folyamatosan kevergetés mellett 2-3 percig lassú tűzön főzzük. Egy másik serpenyőbe beleöntjük a tejet. Amikor a tej felforrt, hozzáöntjük az előző serpenyő tartalmát. Sózzuk és hozzáadjuk a szerecsendiót.

Bolognai ragu:
Felhevítjük az olajat, hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket, és üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a húst, és kellően megpirítjuk. Ezután hozzáadjuk a bort, majd a fűszereket; ízlés szerint mehet bele akár rozmaring és zsálya is. Végül pedig a paradicsom konzervet is hozzáöntjük, lassú tűzön 2-3 órát főzzük, amíg fel nem jön a zsír a tetejére.

Tészta:
A gyúródeszkára kiöntött lisztből egy kupacot formálunk, a közepén egy mélyedést alakítunk ki és ebbe rakjuk bele a tojásokat, majd ezt kézzel összegyúrjuk. Kinyújtjuk a tésztát és kivágunk belőle egy akkora nagyságot, ami pont a tálunkba illik.

A tálunkba a következő sorrendben rendezzük el a rétegeket:
Besamelmártás + parmezán + bolognai ragu + tészta <-- Ezt 4-szer egymás után megismételjük, úgy, hogy a legfelső réteg végül a parmezán legyen.
Sütőben 160°C-on 30 percig sütjük.