Megkóstoltuk Finnország csemegéjét és a járdaszegélyek gyomnövényét

2017.08.20. 17:38

Sütöttünk nyárson finn marénát, miközben megtanultunk evőpálcikával enni – na nem a halat, mert azt a finn hagyomány szerint kézzel kell falatozni. Megmutattuk azt is, mit kell enni és inni, ha tombol a parlagfű-allergia, majd szedtünk egy kis gyomnövényt, hogy aztán levest és salátát készítsünk belőle. A Nébih most halsütődéket ellenőrzött, mi pedig női szemmel és szájjal teszteltük sört. Ezekről a témákról olvashattak a héten.

Finn ínyencség a konyhában

Kukkola a finn-svéd határ mentén fekszik a Tornio folyó partján. Nemcsak a város képe őrzi a múltat és a hagyományokat, hanem a halfogás és a halkészítés technikája is: a helyiek ugyanis már 500 éve nyílt tűz mellett grillezik a marénát.

Grillezett maréna nyárson, citrommalForrás: rd.com

A maréna elkészítése olyan népszerű és különleges, hogy valódi turista program, tehát ha arra járunk, mi is részt vehetünk egy sütésen. Addig pedig falatozzunk otthon grillezett marénát nyárson, grillezett cukkinivel! 

Próbálja ki az evőpálcikát!

Noha már Japánban is lehet kést és villát használni, jó móka megtanulni, hogyan együnk evőpálcikával. Néhány elgurult falat vagy leeső pálcika után még ne adjuk fel, tudniillik a japánok sem úgy születnek, hogy tudják rendesen használni a pálcikát; a gyerekeknek még külön használatra szoktató evőpálcikát is készítenek.

Az evés sorrendje a japánoknál azt fejezi ki, melyik ételt szereted a legjobban és a legkevésbéForrás: Pexels.com

Az evőpálcika használatával kapcsolatban azonban van pár fontos szabály: például nem szabad az ételbe állítani, két különböző féle pálcát használni, vagy a tányér tetejére tenni. A japánoknál az sem mindegy, hogyan eszünk, hiszen náluk az evés sorrendje azt fejezi ki, melyik ételt szeretjük a legjobban és melyiket a legkevésbé, éppen ezért vendégségben az asztalon lévő összes fogásból egyszerre illik falatozni.

Szuper menü parlagfű-allergia ellen: lazac főtt brokkolival és kurkumateával

Vannak bizonyos ételek, amelyek felerősítik, míg mások visszaszorítják a tüneteket, mint az orrfolyás, torokduzzanat, szemviszketés vagy a tüsszögés. Ezek rosszabbodhatnak is, ha például nyers gyümölcsöt vagy zöldséget fogyaszt, ám kevésbé tombolnak, ha lazac vagy főtt brokkoli az ebéd.

Lazacfilé brokkolival, citrommal és tavaszi hagymávalForrás: Clean Eating Magazine

Vezesse be étrendjébe a gyulladáscsökkentő és a magas Ómega-3 zsírsav tartalmú ételeket. A spenót, a paradicsom és a brokkoli C- és E-vitamint tartalmaznak, ezek a duzzadt légutakra fejtik ki jótékony hatásukat.

Így kerül egy gyomnövény az asztalra

A járdaszegélyek gyomnövénye, a kövér porcsin, nemcsak ehető, hanem zamatos, lédús és a saláták tökéletes kiegészítője is. Ráadásul nagyon egészséges, hiszen tápanyagokban, vitaminokban, ásványi anyagokban és antioxidánsokban gazdag.

A kövér porcsin nem csak egy hétköznapi gyomnövényForrás: pixabay.com

A porcsin nagyon jó A-, E- és C-vitamin forrás, emellett kálciumot és magnéziumot is tartalmaz, amelyek kulcsfontosságúak a fogak, csontok és az izmok egészségének megőrzésében. Sőt, még a kutatók is meglepődtek, milyen magas a növény Ómega-3 zsírsav tartalma. A porcsin nagyon jó leves és saláta alapanyag.

Penészt és baktériumokat talált a Nébih a halsütödékben

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ezúttal 13 balatoni halsütödét ellenőrzött, amelyből csupán kettőnél találtak mindent rendben. Vizsgálták a rendet, a tisztaságot, a személyi higiéniát, a halfajok azonosságát, mintát vettek a késztermékekből, a raktárban található fagyasztott halakból, valamint különböző felületekről is, mint például a munkaasztalokról vagy a dolgozók kezéről.

Forrás: Szupermenta

Kettő kivételével a legtöbb vendéglátóhelyen penész, baktériumok, illetve más szennyezők jelenlétét mutatta ki a laboratórium. Emellett a Szupermenta teszt keretein belül laikus kóstolók pontozták a halsütödéket; a tisztaságot, a rendet, az ízeket, az illatokat,  megjelenést, a felszolgálást is figyelték.

Startol a Magyar Borok Útja Rally

Augusztus 25-én startol a Magyar Borok Útja Rally, amelynek célja a hazai borvidékek és gasztronómia felfedezése, az ország legjobb borainak és azok készítőinek megismerése élményautózás közben. A háromnapos eseményen mintegy száz autó és több mint kétszáz versenyző vesz részt.

Skót bundás tojást majszolnak a britek

A skót bundás tojás nemcsak azért szerethető, mert könnyű elkészíteni, hanem azért is, mert nagyszerű barátságot alkotnak egy korsó hideg sörrrel. Alapja a kemény tojás, amelyet húsba csomagolva, zsemlemorzsába forgatva rántanak ki. 

Sörkorcsolyának is tökéletesForrás: culinairemagazine.ca

 A tojásokat nem kell keményre főzni, úgy a tökéletes, ha a belseje egy kicsit lágy marad. Nagyon egyszerű az elkészítése, kezdők is bátran belefoghatnak.

Jack bácsi és a 150 éves whiskey meséje

Hogyan kerül a whiskey a sütőbe, honnan származik Jack bácsi? Erről is írtunk, sőt azt is elárultuk, hogy minden csepp Jack Daniel's, amit a világon értékesítenek, a Lynchburg melletti mészkőbarlangban fakadó vasmentes, tiszta forrásvízből készül.

Jack Daniel's whiskey karsztvízForrás: Jack Daniel's

A márka névadójának, Jack Daniel ükunokahúga, a kifinomult ízlelőbimbókkal rendelkező Lynne elismert séf, aki szívesen bolondítja meg a receptjeit egy kis whiskey-vel.

Sörteszt női szájjal: Horizont #1 New England IPA

A mangóra emlékeztető, erőteljesen gyümölcsös ízvilágú sör a Horizont kézműves sörfőzde új IPA-ja. A női száj ítélete pedig: még üvegből kóstolva is finom.

Üvegből is kóstoltam, úgy is finomForrás: Origo

A sörkóstolással egybekötött kódfejtés eredményeként kiderült, hogy az IBU a sör keserűségének mérőszáma, ami leginkább csak irányt mutata a címkén, míg az EBC a sör színét jelöli. De mire utal a harmadik szám, a B 14? Nos, ez az igazi kérdés!

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTRO OLDALÁN: