Piacra dobták az első, nő által megálmodott sört

Vágólapra másolva!
First beer for her, vagyis az első sör nőknek – szól a nőnemű prémium ital jelmondata, amely tradicionális cseh recept alapján készül prémium minőségű hozzávalókkal és pezsgőre emlékeztető üvegben.
Vágólapra másolva!

Az ok, amiért a megalkotója szerint az Aurosa valódi népszerűségnek örvend majd, főleg a dizájn. A célközönség a nagyvárosok trendeket követő fiatalabb hölgyei, főleg mivel a termék alkoholmentes. Emellett, ha ezt a sört isszák, még mindig nőiesek maradnak, nem úgy, mintha egy hatalmas korsót vagy egy fémdobozt szorongatnának a kezükben.

Aurosa, az első igazán női sör Forrás: aurosa.cz

A sör a vezető cseh tervezők és művészek közbenjárásával készült el, az alkotó és az alapító pedig Martina Smirova, aki szerint

márványos rózsaszín üveg mögött egy nő erősségének és lágyságának megtestesülése rejlik.

Egy olyan szűretlen italról van szó, amely ugyanolyan kesernyés, mint dobozos társai, semmi édes, „rózsaszín" nincs benne, ahogy arra az üveg stílusa miatt számítanánk.

Miután szexista vádak érték a kecses nyakú, divatos sört, az Aurosa megálmodója azt is kijelentette, hogy soha nem állt szándékában részt venni a szexizmusban vagy a feminizmusban.

– mondta Martina Smirova.

Noha készült már sör nőknek, hiszen a citromos, almás és különböző ízesítésű söröket főként a nők isszák, az Aurosa a dizájnjában és a körülölelő hírnévben más. Kétségtelen, hogy a sör valóban férfias italnak számít, és ez az üveg megőrzi egy nő nőies mivoltát, a kritikusok szerint nem biztos, hogy szükség van erre; szigorú véleményük az, hogy a férfi és női márkák maradjanak meg a tusfürdők és samponok szintjén.

TOVÁBBI ÉRDEKES CIKKEK, RECEPTEK AZ ORIGO GASZTRO OLDALÁN:TÁFELSPICChttp://www.origo.hu/tafelspicc/index.html