Nyári jeges, mogyorókrémes brownie

brownie recept mogyorókrém
Vágólapra másolva!
A csokoládé fanatikusok nyáron sem tétlenkednek, kell az édes, krémes vétek. Egy kis probléma akad azonban, hogy olvad. Ez a csokitorta nem olvad, mivel a fagyasztóban tároljuk, és pont olyan az állaga, hogy mire a tányér az asztalra ér, ehető.
Vágólapra másolva!

Egyszerű desszert, és elkészíthető jóval előre. Válasszunk jó minőségű alapanyagokat, ha megtehetjük, vegyünk belga csokipasztillát hozzá. Az állaga a hozzávalóknak köszönhetően nem változik a fagyasztástól sem. Megsütjük, pihentetjük, megvárjuk, hogy kihűljön, és akár egy nagyobb adagot is betározhatunk; szeletenként is mehet be a fagyasztóba, így adagonként kivehető. Figyelni kell viszont a jó lezárásra, hogy a híres kapor ízt – ami valamely módon mindig felbukkan a fagyasztókban – ne vegye át.

Forrás: Szarka Zsófia

Nyári jeges mogyórókrémes, mascarponés brownie

Hozzávalók:

20x20 cm-s sütőformához

  • 1 tábla étcsokoládé
  • 1,5 dl tej
  • 2 csipet só
  • 10 dkg cukor
  • 3 tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • 12,5 dkg vaj

Krémhez:

  • 1 üveg csokoládés mogyorókrém
  • 1 kis doboz mascarpone
  • 1 marék étcsokipasztilla
  • 2 csomag bourbon vaníliás cukor
  • 1/2 citrom leve

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (nem légkeveréses üzemmódban). A csokoládét, vajat, sót, tejet egy kisebb tálban, gőz felett megolvasztjuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a cukrot, lisztet egy kézi habverővel. Ezután jöhetnek szigorúan egyesével a tojások, amiket külön-külön alaposan eldolgozunk. A tésztát előmelegített sütőbe, egy 20x20-as, sütőpapírral bélelt tepsibe töltjük, és 8-10 percig sütjük. Fogpiszkálóval ellenőrizzük, hogy szilárd-e a belseje. A normál brownie-val ellentétben, ennek nem maradhat folyékony a belseje. Amíg hűl, elkészítjük a mascarponés krémet: a sajtkrémet egy tálban kikeverjük a két csomag vaníliás cukorral, citromlével, hozzádobjuk a csokipasztillát, majd a hűtőben pihentetjük felhasználásig.

Mikor kihűlt, két egyenlő részre osztjuk, megkenjük az egyiket a mogyorókrémmel, aztán a mascarponés-citromleves-csokidarabos krémmel, a másik tésztalapot is megkenjük mogyorókrémmel, és a tetejére helyezzük. Még egy jó nagy adag mogyorókrémet pakolunk a tetejére, az oldalait elegyengetjük, de semmi baj nincs azzal, ha a szélein picit kibuggyan, meg lesz később a gazdája. 4-5 órára, vagy akár egy egész éjszakára hűtőbe tesszük, majd kockákra szeleteljük, és így tesszük egy nagyobb tálcára, lefóliázva a fagyasztóba minimum egy órára. Tálalás előtt 10 perccel kivesszük, és már fogyaszthatjuk is.